Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
2 Klimkó Dezső (Szeged, 1900-Budapest, 1972) sebész, egyetemi tanár. 1940-1945 között a kolozsvári egyetem sebészeti klinikájának igazgatója. Ismeretsége a Borbíró családdal valószínűleg Miskolczy Dezsőn keresztül történhetett. A11. sz. sebészeti klinika igazgatója ebben az időben. 3 Az óbudai temetőnek azt a részét, ahova Borbíró Ferenc feleségét temették, szanálták. 4 Laciék: talán Miskolczy László (Baja, 1900-New York, 1974) építészmérnök, aki 1953-ban a budapesti Állami Várostervező Iroda csoportvezetője. 1955-ben Kossuth-díjat kapott, 1956-ban Borbíró Ferenccel együtt hagyta el az országot. - Ferenczyék: Ferenczy Béni (1890-1967) Kossuth-dijas szobrász. Levelét lásd 87. o. (34. sz. levél). 30. Borbíró Ferenc — Nagy Andrásnak [Keszthely, 1953. november 22.] Andriskám! Hát igen, itt hagyott bennünket.1 Magával vitte az erős hitet, s a derűs bizalmat is. Találóan írtad: Erős lélek volt! Jól írja Ady: „...minden ember fenség, titokzat, idegenség.”2 Az ember közelébe férni, őt kiismerni legjobban a betegágyon lehet. Erős léleknek igazában ekkor bizonyult. Tisztában volt betegségének súlyával, még fennjárt, amikor megmondotta: „Érzem, ez az utolsó betegségem.” A szíve jó volt, sokáig bírta, de panaszra egyszer sem nyílott az ajka. Mindig másokért aggódott, a maga baját „mókának” nevezte. Hangtalanul búcsúzott látogatóitól, hüvelykujjával keresztet rajzolva homlokukra. Házasságunknak 47. évfordulóját meghatóan ünnepelte meg. IX. 30-án, abban az órában, amelyben valamikor az oltárnál álltunk, áldozott, és felvette a betegek kenetét. Utolsó öröme a sürgöny volt, amely majd 1,5 év után Tamásról adott életjelt: sírt örömében. Nem bánom, mondjátok a véletlenek játékának, én többet érzek mögötte: Jézus szívének buzgó tisztelője... november első péntekén halt meg. A Tamásról jött szűkszavú sürgönynek jó darabig nem volt folytatása; persze kezdtek újból kínozni a kétségek. November 20-án, a hó 3. péntekén (édesapám neve napján: Félix = szerencsés) jöttünk a hétfordulós miséről, s ... megérkezett magának Tamásnak megnyugtató levele. Mostanában Mártától, Bálinttól a leggyorsabb levelek is egy hónapig utaznak. Ez jóval messzebbről 2 hét alatt ért ide, a postabélyegzőn világos a feladás napja: nov. 6., a hó első pénteké! Piroskánk jól tudta, hogy számunkra elsőnek mit kell kérnie! Babci XI. 5-i kártyájából: „... Az életen már túl, a halálon még innen csendesen fekszik... Lehunyt szemei tán már Pongrác látásán örülnek ... Megcsókolom a homlokát, a fáradtan pihenő két kezét, de válasz már nincsen.”3 Kérdésedre Babci X. 31-i leveléből adom a választ: „... Rémes érzés, hogy mindenért hálásnak kell lennünk valakinek. Ott tartunk, hogy ma már egy lépést sem tehetünk mások jósága és segítsége nélkül. Nagy teher ez, elveszti az ember a lelki függetlenségét is. Ezt soha senki sem éreztette, ezek csak benső érzések. Mindenki változatlanul kedves és jó hozzánk. Mégis, ha az elmúlt 2 évre visszagondolok, ezt látom a legnagyobb áldozatnak. Vágyom arra, hogy a magunk lábán állhassunk. Akármilyen kicsi területen, de a magunkén... Teljesen talajtalan lettem... Szégyellem, hogy ilyen kusza az írásom, de ma már maga az egyetlen hozzám tartozó: Minden bajommal és gondommal tartozom magához.” Képzelheted a rám tett hatást, aki már régóta nem támasz vagyok, hanem csak kölönc. Nyugdíjat ma sem kapok. Babci, hogy édesanyját ápolhassa, odahagyta takarítónői állását, s ma társbérlőnk, a Gond vásott gyerekeivel tanyázik köztünk. A gyerekek közt nem is a legkomiszabb a Reménytelenség. Szegény Piroskám! Kérdezd meg Ferit, hány évig 83
