Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
következett haláláról. Emögött a mondat mögött három hónap tenger szenvedése, kétsége, reménye, aggodalma, fájdalma rejtőzik. A nyáron kezdett el betegeskedni, de se ő és sajnos mi magunk se vettük az egészet túl komolyan. Csak emésztési zavarokra panaszkodott, és biztattam, hogy menjen orvoshoz, de mindég halasztotta, és kezdetben „házi” kúrákat alkalmazott, mert ilyenforma tünetek nála úgyszólván minden évben jelentkeztek a zöldfélék szezonjával. Mikor aztán megvizsgáltatta magát, az orvos bélfekélyt állapított meg, diétát és orvosságot rendelt. De mondhatom, hogy ettől a perctől kezdve rohamosan romlott a helyzet. Semmi fájdalma akkor még nem volt, de teljesen étvágytalan lett, és főleg betegnek érezte magát. Azt hittem, hogy a gyógyszer volt téves, és kértem, hogy újra menjen el az orvoshoz. Ez be is következett, és ezután a vizsgálat után az orvos velem közölte a diagnózist, hogy rák, és hogy szerinte menthetetlen, mert anyuka kiuzsorázott szervezete nem lesz képes ellenállni. Szerinte semmi tennivaló nincs, mint hogy majd annak idején, megkímélni igyekezni a szenvedéstől. Gondolhatjátok, hogy én ezzel a „titokkal” hogy kétségbeestem! De rögtön megmondtam az orvosnak, hogy én így ebbe beleegyezni nem tudok, és mindent megpróbálok. Pestre akartam vinni. Az itteni kórházi főorvos idegen diagnózis alapján nem utalhatta Pestre, és azt mondta, hogy feküdjön be hozzá, az is lehet, hogy majd kiderül, hogy Jobs főorvos tévedett, de ha szükségesnek látják, feltétlenül meg lesz a pesti beutaló. Mire az itteni kórházba bekerült, addigra már a sárgaság is jelentkezett. Háromheti vizsgálat eredménye az volt, hogy megállapították, hogy nem rák, nem máj és nem pancreas [hasnyálmirigy], viszont nem tudják, hogy mi a baj. Haynalnak írtam, aki azonnal lejött.1 Megvizsgálta, és azt mondta, hogy csináljanak három szondázást, mert lehet, hogy egy néma kő okozza a sárgaságot, de ha nincs reaktiója, azonnal menjenek Pestre. Anyuka ez alatt a rövid idő alatt több mint 10 kg-ot fogyott, már narancssárga volt, alig tudott enni. Nem panaszkodott, és mindég azt mondta, hogy nevetséges, mikor semmije nem fáj, és mégis úgy érzi, hogy ő többé felépülni nem fog ebből a betegségből. Én kinn, Hévízen, délután benn anyukánál, akit minden igyekezettel táplálni próbáltunk, és a lelkemben a szörnyű aggodalommal, hogy Jobsnak lesz igaza. Pesten (apa vitte fel, mert én akkor nem tudtam szabadulni) egy hete volt Haynaléknál, Imre írt nekem, és írta, hogy egy műtétet csináltat Klimkóval,2 és alkalmazni akar egy Neohombreol nevű gyógyszert, amivel már ő is ért el meglepően szép eredményeket - ráknál. Apa hazajött, én pedig a sürgönyre felmentem augusztus 19-én. A műtét előtte való nap volt. Klimkó közölte velem, hogy anyuka állapota válságos, mert olyan teljes elrákosodást talált nála, hogy minden pillanat lehet számára az utolsó. Amit tehetett, az csak annyi volt, hogy megpróbált egy új epevezetéket csinálni, és ha az hajlandó lesz működni, akkor a sárgaságjavulni fog, és így hónapokkal lehet megtoldani az életét, de nem volt ehhez sem sok reménysége. Szerinte anyuka legalább két év óta halálos beteg volt már. Ha ez a dátum helytálló, akkor talán már erre vezethető vissza, hogy a kitelepítés előtt pár nappal jött haza a Haynal-klinikáról, hova az idén nyári panaszokhoz hasonlókkal ment be, és még betegen értünk le Rábéra. Ott meglepően hamar jött rendbe, és lelkileg biztosan ő viselte az egész dolgot a legjobban, derűsen és bizakodóan és hallatlan türelemmel, amire az ottani körülmények között bizony nagy szükség volt. A következő télen volt apa nagy betegsége, amikor nemcsak apa maga, de mi biztosra vettük, hogy menthetetlen. És ezeket a lelki izgalmakat és a sok házimunkát, és mind a kettőnk realitását sok humorral, derűvel viselte szegénykém. Mert mi ketten voltunk 81
