Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
holott erre nem is kértelek. Nem tudom, helyesen érzem-e ki írásodból: a könyvek nálad útban vannak.3 Ez esetben mindenképp el kell adni azokat, ha még hozzá árus is van újabban. Bálint osztálytársai közül aligha találunk erre alkalmasat: mindannyian tartósan katonák.4 Arra kérlek, hívd fel telefonon Nádor Jenőt, a KISOSZ adóügyi titkárát (vele a régi OMKE-ból van ma is tartó kellemes kapcsolatom).5 Könyvekhez nem ért, bár jól könyvel, hozzá nyelvismerete sincs. De bizonnyal van kapcsolata könyvkereskedőkhöz, akiknek figyelmét felhívja majd a könyvekre. Talán a jegyzék maga is elegendő az érdeklődés felkeltésére. A komoly vevő meg úgyis elmegy megnézni a könyveket. Azokat bemutatni, s értük alkudni rólad le nem vehető feladat. (Értesz is a könyvekhez, tudsz is angolul, téged nem tudnak falhoz állítani! Kérlek hát: foglalkozz az eladással, amikor akkor! Nem sürgős: mindenkor jól fog jönni, ha az üzletet jól tudod nyélbe ütni. Már régóta így élünk, most ezt a szőnyeget esszük, majd az ezüstöt (evőeszközök) fogyasztjuk... Egy évvel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy ezekből a könyvekből is majd lehet még „cuspájz”. De azóta már Daniéval tartok: „Lasciate ogni speranza”6. Már elfásultunk, minden mindegy. Nem szabad úgy képzelned, hogy ez a válasz egy szuszra íródott. Az eleje még azon frissiben adott válasz akart lenni. De akkor közbejött hol ez, hol az (mostanában könnyen kizökkenek a kerékvágásból), aztán a jóra való restség is hamar erőt vesz rajtam, tudj’ Isten, milyen napot jelez majd a kalendárium, mire a végére érek. Ezt az elnyúlást az írás is mutatja, s az össze-vissza tartalom. Nagyszerű: Babci már állásban is van hetek óta Hévízen, egy nagy étkeztetőben. Kezdetben csak szógáló volt, de hamarosan előlépett. Most kiszolgáló, magyarabban: pincér. De nemsokára kiszolgált lesz, mert a főidény végeztével bizonnyal a kimustráltak közé kerül. S akkor majd kezdődik élőről az újabb állás után való futkosás. Kérdés: meddig győzi majd erővel? (Csak azért írtam meg a dolgot, hogy valami öröm is legyen a levélben.) Tán kellett is volna nyomtatott kártyán közölni a rokonsággal, barátokkal, jó ismerősökkel: „A boldog szülők örömmel tudatják, hogy lányuk pincérnő.” Úgy érzem, hogy valamikor elég érdekes szerepeket tisztességesen játszottam meg a közélet színpadán. Már rég nincs semmi szerepem; csak a szerző fent felejtett a színpadon, ahol már mindenkinek csak útjában vagyok, ahol a történéseket se értem már, de lelépnem nem szabad; tiltja a regula. Csak végig kell olvasni „a lenni vagy nem lenni” híres monológját. Ha utolsó körlevelemet te úgy értetted, hogy az a vezető tisztviselők minél szabadabb mozgása érdekében kardoskodik: akkor az rosszul van megírva. Nem is csoda, hiszen minden „körlevél” ex abrupto lett megírva,7 úgy, ahogy az átlagos leveleket szokás a szakirodalomban természetes gondosság nélkül. Az én tételem voltaképp az, hogy az egyetemen sok tudást lehet elsajátítani, csak épp igazgatási érzéket nem, s főleg nem: megfelelő készséget. Ez az érzék csak odakünn kel ki, a készség csak gyakorlat közben fejlődik, és szerencsés az, aki jó mester kezébe került. A közszolgálatra is igen hátrányos, hogy ezzel a kormányzat nem törődött; a megoldást a lutrira bízta, s a lutrin csak kevesen nyernek! Azt gondoltam, hogy a felsorolt példák meggyőzőek; szinte ordítják a pontos, de lélek nélküli aktaelintézés s az életet eredményesen szolgáló ügyintézés közti nagy különbséget. Amazokat intézhetik kiváló beamterek, de a mesterek emitt vannak.8 Ami pedig a cselekvési szabadság kisebb vagy nagyobb mértékét illeti, a tétel szerintem úgy áll, hogy a beamter a minél nagyobb megkötöttséget szereti; neki alig legyen töprengeni valója, s főleg majdnem nulla a felelőssége. Viszont a mestert nem lehet megkötni, mert adott esetben túl teszi magát minden megkötöttségen, de vállalja a teljes fe69
