Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)

Levelezés. 1929-1962

lelősséget, mert tudja, hogy az eredmény igazolni fogja. Hát az igaz, hogy voltak, akik „mesterekként” ágáltak, de igazában csak mesterkedtek, sőt üzérkedtek. De azért van a központi felügyelet, hogy idejében észrevegye: ki a valódi mester, ki a mesterkedő. Én több utólagos nagy tisztogatásban szerepeltem, mindeniknél kimutattam, hogy a vészjelző idejében működött! (panaszok, fellebbezések), de arra nem figyeltek fel. Amikor ezt adatokkal kimutattam a pénzügy városi osztályán, azzal védekeztek: a fellebbezéseket politikai okból süllyeszteniük kellett. Való, hogy mindig ki lehetett mutatni a politikai érdeket, ami azonban sohasem volt igazában politikai érdek, hanem inkább csak ürügy. Fehérvárott pl. az oda nem való főispán kényelemszeretete. Tudta, hogy Zavaros már tanácsnok korában, zavaros összeköttetésben volt piaci kofákkal, mégis polgármesterséghez segítette, mert ügyes kortes volt, s a politikai feladatot helyette elvégezte. Viszonzásul - amíg lehetett - üzelmeit takargatta.9 Miskolcon a tisztességes, de teljesen energiátlan Halmayt csak azért választották meg, hogy a törzsfőnökök maradhassanak urak a városházán. A Hodobay-aera üzelmei nem egy emberé voltak, hanem egy egész klikké.10 A mester sose akar különleges utakon járni, ha mégis arra lép, komoly okát tudja adni elhatározásának. Ezt a komoly okot fel is tárja jóakaratú illetékesek előtt, s csak ott takarja el magát, ahol erre csakugyan oka van.

...osztályfőnöknek mindig elmondtam, ha valami okból különleges útra kényszerültem, de ő ilyenkor sose akadékoskodott, hanem tőle tellően még segített is! (Pl. a gázgyár megváltása a Vereinigte Gaswerkétől.) Jandának sose mondtam meg semmit. Janda volt az, aki csökkentette Baja államsegélyét nyílt ülésen azzal okolva eljárását: „Tejól dolgozol, elbírod a csökkentést!” Vagyis nem jutalmazta, hanem büntette azt, aki jól dolgozott.

Egyik éjjel igen éles álmom volt, megírtam az ország új alapvetésének várospolitikai részét, külön tárgyaltam benne a kormányzat szerepét, a tisztikar feladatát, a polgárság helyes magatartását. Mikor felébredtem, akár mindjárt gépbe mondhattam volna az egészet. Hát igen - szerencsére - kettős életet tudok élni. Amikor kimegyek a piacra, hogy a kocsik által otthagyott széna-szalmából gyújtóst gyűjtsék, vagy a város szemétlerakóján bádoglapokat szedjek, hogy a magam létesítette fáskamrára tetőfedő lapokat kalapáljak: az eszem akkor is tudja Isten hol kalandozik. Tévedett Vörösmarty, amikor azt írta: „Ábrándozás az élet megrontója.” Azoknál igen, akiknek van helyük és szerepük az életben. De a kitagadottak számára az élet elviselhetővé tevője! Közben beköszöntött a tél, ha fázunk, hát tréfázunk, és sokat kell tréfálnunk. Shelley híres ódájával vigasztaljuk magunkat: „Ha itt a tél, lehet-e kételkednünk, hogy jön a tavasz!”11 Azóta Babci válogatott társaságban krumplit válogatott a disznópiacon. (Nem tudom miért nem adnak már ennek is új nevet, mert embert igen, de disznót még nem láttam rajta.) De mióta fagy van, ez a munka is leállt, féltik a megfázástól - a krumplit. Édes kis epizód. A régi időben egy állami adóhivatalnok ügyetlenül viselkedett a főispán társaságában. Ez nagyon felbőszítette a hevülékeny főispánt. De nem lett belőle semmi baj. Könnyen beláttattam a főispánnal, hogy ő olyan magasan áll, hogy nem kell észrevennie a hibát, amely csak abból állott elő, hogy annak a kis tisztviselőnek hiányos volt a gyerekszobája. Ez a tisztviselő most itt él nyugdíjban. Amikor megtudták Babci új foglalkozását, a felesége elhozta neki az ő hócipőjét, hogy Babci viselje, nehogy felfázzék. De lám, csak rövid ideig viselhette! Ilyen a mi szerencsénk. Most diót törünk bérbe. Megkeressük rajta a csupasz kenyeret, meg a dióhéjat, ami segítség a tüzelésben. De a diótörésnek is hamar vége lesz, s akkor törhetjük a fejünket: most mihez fogjunk?

70