Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)

"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Sajtóválogatás. 1914-1956

Nekünk tisztában kell lenni azzal, hogy példátlan világégésen mentünk keresztül; hogy soha annyi értéke az emberiségnek el nem pusztult, mint ebben a háborúban. Ha ennek a rendkívüli terhét a győztesek is nyögve érzik, csak természetes, hogy a mi sorsunk még nehezebb, akik vérben és vagyonban a legtöbbet vesztettük, akik „elvesztettük a háborút”, és emellett teljesen elszegényedtünk.

Ezek tények, amelyeken semmi panasz nem segíthet. Amelyek miatt semmi zúgolódás nem javíthat azoknak helyzetén, akik szívében a Szózatnak igéi élnek:

„A nagy világon e kívül

Nincsen számodra hely!”

Ezek adottságok, amelyekkel való helyes számvetésen dől el az európai nemzetek jövendő sorsa. Világos, hogy a mi számunkra az egyetlen kivezető út: a valóban takarékos élet, a fokozott munka, az új időket megértő szellem, a növekvő versenyre képesítő ismeret, a testvéri összefogás, s a terheknek oly vállalása, amely a teherviselő-képesség helyes mérlegelésén és igazságos elosztáson alapul.

Sohase feledjük el, hogy a háborút abban a pillanatban vesztettük el, amikor elfogyott a lelkierőnk. Vigyázzunk rá, hogy ennek a lelkierőnek a kihagyása ne hozzon ránk újabb, talán soha többé helyre nem hozható katasztrófát.

Az igazság az, hogy a helyzetünk javul; hogy minden évben előrébb és feljebb vagyunk; hogy ezen az úton előttünk van a megváltás. De dolgoznunk és áldoznunk érte még sokat és sokáig kell, már talán nem is magunkért, hanem a jövendő nemzedékért.

A mi számunkra csak Madách igazsága áll: „Mondottam ember küzdj, és bízva bízzál!”

Ez lehet nyűg, elviselhetetlen teher annak, aki üres lélekkel csak önmagának él. De a magyar kálváriás úton magasztos kereszt annak a vállán, aki azt megadással viszi tovább fajáért és nemzetéért!

De, ha az általános helyzet ennyire nehéz, lehet-e nekünk számolni előrevivő, városfejlesztő politikával?

Bizony mondom: lehet. Csak egy kicsit úgy kell tennünk, mint a spártai katonának, akinek rövid lévén a kardja, megtoldotta lépéssel. És továbbra se szabad a kirakat számára dolgoznunk, nem homlokzati kiképzéssel foglalkoznunk, amikor még az alapok hiányoznak.

Bizony mondom, hogy lehetséges az előrehaladás, csak ne lássuk a haladást mindig csak a külsőségekben, csak az új dolgokban.

A haladásnak a várospolitikában is két iránya lehetséges. A külterjes, a kifelé könnyen látszó és a belterjes, az inkább csak befelé ható.

Külterjesnek mondom azt, amikor új intézmények létesülnek, új épületek emelődnek, amit lehet lokális büszkélkedéssel megmutatni a szórakozásra idejött idegennek.

Belterjesnek nevezem azt, amely a meglevőket iparkodik jobbá, értékesebbé tenni. Ha iskoláinkban több ismeretet tudunk átadni; ha kórházainkban több betegnek tudjuk visszaadni munkaerejét; ha szociálpolitikánk több melegével több könnyet tudunk letörölni, akkor előrébb, sőt felfelé is haladunk. Ha tudtunk olyan közigazgatást teremteni, amelyben a polgárok fele annyi idő alatt, jobban tudják kielégíteni szükségleteiket, a közterheken ezzel is enyhítettünk. A közteher nemcsak az adókból áll, hanem felesleges utánjárásokból is.

362