Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Borbíró Ferenc előadásai az Amerika Hangja rádióban
Hogy vád ne érhessen, a lelkiismeretem is nyugodt legyen, a jelentést már el is küldtem volna, ha nem gondolnék arra, hogy a bíróság dolgába avatkozni katonáék se tudnak, felháborodásukban azonban azt megtehetik: Magát is kiküldik a frontra! Ott aligha okoznak gondot hatásköri kérdések. Azért kértem fel magát, hogy megkérdezzem: Küldjem el a jelentést? Mondjam-e, hogy az asszony benn maradhatott a lakásban? Érzed-e, hogy ez a gyors elintézés milyen mesteri? Közjogi korlátok sérelme nélkül megoldotta feladatát úgy, hogy azzal igazában mind a két félnek, de az országnak is jól szolgálta érdekét! Egészen kis tisztviselőtől is telhet kiváló teljesítmény. Bizonyságul annak, hogy csak az állás kicsi, de nem annak betöltője. A népjóléti miniszter felhívta az árvaszékeket: Tegyék közhírré, hogy a hadiárvák az előírt feltételek igazolása esetén ösztöndíjban részesülhetnek. Elrendelte, hogy a gyámok kéréseit gyűjtsék össze, vizsgálják felül, és véleményes javaslat kíséretében terjesszék fel. Az egyik városi árvaszék - igazabban annak közgyámja - a rendelet első részét nem hajtotta végre! Mit ér a plakát? Könnyen marad észrevétlen a túlzsúfolt hirdetési oszlopon. Minek hirdetni az újságban? Azt nem vékonypénzű emberek olvassák. Ha kidoboltatná, meghallaná-e azt a szegény hadiözvegy ... a mosóteknő mellől? De ha meg is hallaná, nem riadna-e el a sok utánjárástól, amivel a kérvényezés jár? És minek is terhelné őket? Neki minden árváról van pontos adatgyűjtése: minden árvát a helyszínről ismer, az iskolák minden évben beküldik tájékoztatóikat, tehát „hivatalból” meg tudta állapítani, melyik hadiárva jogosult ösztöndíjra! A kérvényeket maga szerkesztette meg, azokat a hivatalos másolatokkal maga szerelte fel; a munkaszüneti időre behívott gyámoknak csak alá kellett írni a kész kérvényeket. Az eredmény? A városból többen részesültek ösztöndíjban, mint a megyéből. A megyei árvaszék pontosan járt el: a rendelet betűje szerint, a városi árvaszék a rendelet szellemét tudta érvényesíteni! Nem is volt az eljárt tisztviselő „közgyám”. Megérdemelte a régi, sokkal szebb nevet: „Árvák atyja”! Mi az, ami kicsendül az ilyen szívvidító példákból? Ha mélyére nézünk, mindegyik egy-egy friss igazolása a francia közjogász nagyszerű megállapításának: Minden állam alkotmánya annyit ér, amennyit tisztviselői megvalósítani tudnak és ... akarnak! Hol hibáztunk? A haladó kor növekvő igényeit jobban szolgálandó megszerveztük a közigazgatási gyakornoki vizsgát, de az valójában nem a gyakorlat igazolása volt, hanem inkább csak megismétlése az egyetemi szigorlatnak. Megint csak ismerethalmazt kellett igazolni, s nem azt, hogy a gyakorlati idő alatti beosztásokban ismereteinek helyes alkalmazását mily fokban sajátította el. Csak fokozta a hibát, hogy magasabb állások betöltése előtt továbbra is megelégedtünk annak igazolásával, hogy a pályázó valamikor kellő ismereteiről bizonyságot tett, de azt már nem vizsgáltuk, hogy időközi teljesítményei mennyiben teszik jogosulttá a várakozást, hogy magasabb szereposztásban is jól fog megfelelni. Hibánknak pedig betetőzése volt, hogy a képesség mellett a legalább olyan fontos készséget - a tudás mellett az akaratot - nem is vizsgáltuk! Ez magyarázza azt, hogy jeleseink mindig voltak, de bár jó anyagunk bőven volt, az általános teljesítményekkel mégsem dicsekedhettünk. Utolsó előadásomban majd rólatok, a közönségről fogok egyet-mást elmondani. 268
