Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Borbíró Ferenc előadásai az Amerika Hangja rádióban
A tudománynak azt a megállapítását, hogy az üzemi élet eredményeiből kimagasló rész a főnököt illeti, bizonyára az első csoportba tartozók vizsgálatából szűrte le, de %-os, pontos meghatározás abban a csoportban se lehetséges. A második csoportnál a gyakorlati ember álláspontja bizonyosan az: A főnök munkája abban is lehetett mintaszerű, de annak a felsőbb erőnek segítsége nélkül kárba veszett, hiábavaló. Ha mégis siker koronázta, nem habozik az érdem nagyobb felét arra a kicsinek tűnő részre hárítani. Vannak azonban figyelmet érdemlő olyan „üzemi” eredmények is, amelyekben még a fonóknak sincsen közvetlen része. Nem cél nélkül mutatok be két ilyen remekelést. A második világháború előjátékában éltünk. A kormány felhívta az önkormányzatokat: jelöljék ki az arra legalkalmasabb tisztviselőt, s annak fő feladatává a hadba vonultak hozzátartozóinak gondozását tegyék. Egyik, akkor még peremvárosunkban történt. Háromgyermekes anya kétségbeesetten panaszolta: Az uram gyári munkás, lakásért házmesterséget vállalt. A lakókkal adódó ügyeket munkaidőn túl végezte, a napközi munkákat pedig én láttam el. Ahogy most az uram hadba vonult, nekem kellett munkába állnom. Emiatt a házmesteri teendőket csak hiányosan láthatom el. A házigazda felmondását nem fogadhatom el, mert jobb igyekezetem ellenére más lakást nem találtam. A bíróság a lakás átadására kötelezett, de erre sem mentem ki, mert lakáshoz jutnom azóta se sikerült. Már a rendőrségnél van az ügy, ha szépszerével nem megyek ősz elején, karhatalommal kerülünk ki a szabad ég alá. Mi tévő legyek? Segítsenek! A megbízott tudta: három, napközben hiányosan felügyelt gyerekkel csakugyan nem kapható lakás. Az asszony rendes, dolgos, szereti családját; gyerekeitől megválni nem hajlandó. Rövid gondolkodás után felvette a kagylót, s kérte a házigazdát, jöjjön fel hozzá. Amikor az megtudta, miről lesz szó, felháborodva tiltakozott: Bírói ítélet van, nincs helye beavatkozásnak! Én magát nem idézem, hanem hívom. A maga érdekében is! Ha 10 óráig nem jön, kénytelen leszek egyedül cselekedni. Még 10 óra sem volt, a háziúr megjelent... ügyvéd kíséretében. Látom, tanút is hozott. Nincs ugye kifogása, hogy tanú több is legyen! És kinyitotta az előszobára nyíló ajtót. Az ügyvéd keményen kezdte: A város nem avatkozhatik a bíróság dolgába, nincs joga megállítani az államrendőrség kezét. A tisztviselő nyugodtan válaszolt: - Jogvégzett vagyok én is, eszem ágában sincs túllépni feladatom körét. Szeretném megtudni a házigazdától, ha a fenyegető nagy háborúból csak ennyi kár érné, amennyit jelent ez a házmesteri lakás, abba kiegyeznék-e? — Mit tartozik ez ide? - kérdezte az ügyvéd.-Tudtommal ekkora kárt a háztulajdonos meg se érezne. Semmiség ahhoz, ami a hadba vonultnak családját érné a kihelyezéssel! Ha mi nem segítünk, az asszony meg fogja írni az urának, hogy hatósági segédlettel tető nélkül maradtak. Milyen hatást fog ez kiváltani azokból, akik odakünn most bennünket védenek?! A biztosan jelentkező felzúdulásról tudomást szerezne a parancsnokság, s az alighanem jelentené az esetet a honvédelminek. Onnan engem kérdőre vonnának: Miként jártam el tisztemben?! Ha azt felelném, nem tehettem semmit, mert az ügy önkormányzati hatáskörben nem volt megoldható, nem mondanák-e, akkor legalább miért nem jelentette az esetet? 267 T I
