Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Borbíró Ferenc előadásai az Amerika Hangja rádióban
Polgármesterünknek kivételes szerencséje volt országos képviselőivel is. Magas állású, befolyásos közéleti férfiak voltak, akik szívesen nyújtották segédkezüket. És mert segítésre gyakran volt szüksége, kivitte, hogy még a felsőházi tagot is felülről választották. Egyedülálló példa volt ez az egész országban! M. C: Mondja kérem, nincs ebben nagy ellentmondás? Előbb még gáncsolta a politizáló tisztviselőket, most meg mintha érdemnek állítaná be, hogy a polgármester ugyanezt tette! Borbíró: No-no. Lényeges a különbség. Azokat a tisztviselőket ócsároltam, akik a maguk munkáját elhanyagolva, a politika leple alatt igazában csak jogosulatlan érdekeiket szolgálták. Viszont a polgármester tiszta várospolitikát csinált! Kormányon lévőt régebben is választott a város, csak annak hasznát nem látta. Persze a minisztert okolták. Lehet, hogy joggal. A fő hiba mindenesetre a város irányítóiban volt. A „törzsfőnökök” örökösen magánkérésekkel molesztálták. A Városházán meg alighanem azt gondolták, hogy a miniszter-képviselőnek legfontosabb gondja kutatni: mit tehetne városának! Ahelyett, hogy gondosan kidolgozott javaslatokkal maguk álltak volna elő; ügyelve arra, hogy mikor, milyen problémának felkarolása fekszik a kormánypolitika vonalában. Az ilyen javaslatok felkarolása ugyanis nem feszélyezte a minisztert. Készséggel is állt melléjük, ha még azt is tapasztalta, hogy a polgármester a maga beszámolóiban az ő érdemeiről nem feledkezett meg, hanem azokat kellően kihangsúlyozta. Főispánokról előző előadásaimban már szóltam, jelesről is, nem odavalóról is. Polgármesterünk mindegyikkel szerencsés volt. A gyarlókkal annak révén, hogy kérészéletűek voltak; a jelesekkel pedig, mert hosszan, megértéssel állhatták mellette. Igen értékes szerepet töltöttek be a városatyák! Egy jelenet kurta előadása jól igazolja emelkedett gondolkodásukat és fegyelmezett magatartásukat. Egy értekezleten általános helyeslés mellett hangzott el a kijelentés: „Ha a polgármester megígérte, minden további nélkül teljesítjük, mert súlyt helyezünk arra, hogy puszta ígéretét is mindenütt készpénznek vegyék”. Felismerték, hogy a polgármesternek akkora a súlya kifelé, ahány polgárt látnak szorosan felzárkózni mögéje! Nem így kezdődött: külön érdemük, hogy idáig fejlődtek! M. C.: Hát ez nagyon szép; igazában az csendül ki belőle, hogy a polgármester akarata állandóan érvényesült. De hová lett így az önkormányzat? A polgárság oldaláról nézve nagyon mindegy, hogy aki elkonfiskálta, az maga a polgármester! Borbíró: Hát, hiszen akadtak is, akik a városatyákat „fejbólintóknak” csúfolták. Azonban ... Előbb az uralmon lévő párt bizalmas értekezlete állapította meg, mi legyen a hivatalosjavaslat. Az ellenzék csak a közgyűlésen csatázhatott, a közgyűlési terem nemegyszer hasonlított cirkuszhoz. Ez a polgármester sose ment pártértekezletre. Megbeszélésre ő hívta meg a városatyákat mind, pártállásra tekintet nélkül. Gondosan mérlegelve minden felszólaló érvelését, formálódott ki a javaslat. Azt nem kívülről diktálták, nem klikkek sugalmazták, abban a városatyák az egyetemesség akaratát érezték. A közgyűlés sima lefolyása, csendje nem a közakaratuk elsikkasztását jelentette, hanem az eljárással való megelégedést! 263
