Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák
tásom előtt Scitovszkytól [Béla] is kérdeztem: Úgy állhatok-e munkába, hogy amit mondok, azt a miniszter mondja, amit teszek, azt a miniszter cselekszi? Kérdésemre mindketten igent mondtak, azzal a különbséggel, hogy ígéretét Scitovszky végig betartotta, viszont Széli egy ügyben nemsokára nélkülem intézkedett. Rögtön lemondtam. Feladatomat csak úgy tudom eredményesen szolgálni, ha igyekvésemet a kormány kihagyás nélkül támogatja. Széli végül is belátta igazamat, leiratát visszakérte. A beavatottak tudták, hogy ez igazában a főispán kudarcát jelentette. Ő kísérelte meg megkerülésemet. Báró Schell Péter, utódom a főispáni székben - később 3 napos belügyminiszter -, Kassán nagy jóakarással figyelmeztetett: veszettül fúrnak, tegyek ellenlépéseket. Azt feleltem: egy tapodtat sem teszek. Az áskálódások csak akkor szűnnének, ha elveimből engednék. De azokat én helyesnek tartom, érvényesülésük a város érdeke. Elveimhez ragaszkodom, a főispáni székhez nem. Schell Péter kíséretében maga Jaross Andor, a felvidéki ügyek minisztere is felkeresett. Sajnálattal hallja, hogy köztem és a párt között növekvőben az ellentét. Szeretné az ellentétek elsimítását. Őszintén köszöntem készségét, becsülettel megmondtam, ez még neki sem fog sikerülni. A pártban vannak derék urak, akik tisztségeket töltenek be teljes inactivitással. Az aktívak közül pedig többen nem közfeladatokat szolgálnak, hanem csupasz magamérdekeket. A párt nagygyűlésein lelkesen hangoztatják az egységnek, az összefogásnak szükségességét, viszont a közönség tudja, hogy magában a pártvezetőségben kiélezettek az ellentétek. A városban ver a szó, hogy a pártban mohó vámszedők vannak. Nem vagyok hajlandó egy asztalhoz leülni azokkal, akik az ilyen beszédeket a fülük mellett elengedik. Jaross a maga személyében rám kellemes benyomást tett. Az volt a benyomásom, nem mondtam neki új dolgokat, de rajtuk javítani nem tud. Csak sajnálni lehet azt a minisztert meg pártvezért, aki csak az élen van, de nem vezet, hagyja magát sodortatni az árral! Rövidre fogott részlet egy tárgyalásból. A párt vezetői kértek: segíteném elő X-nek kórházi igazgatóvá kinevezését. A kassai nagy és szép. Nekem jobban tetszik, mint a pesti Szent János Kórház. Hozzá, a csehek alatt is nívós! Kértem, tájékoztassanak ajánlatuk orvosi értékéről. - Kiváló magyar! - Ebben nem is kételkedem, de szeretném tudni, orvosnak milyen? - Kérlek, a legnehezebb időben is velünk volt! - Nem tartotok attól, ha olyan feladat elé állítjátok, amelyet megoldani nem képes, akkor vele sem tesztek jót? -A párt nagyon szeretné az ő kinevezését! - Úgy érzem, hogy én 1000-szer jobb felvidéki vagyok, mint ti. Ti csak őt nézitek, én azt az 1000 beteget is, akiknek nem mindegy, milyen színvonalon vezetett kórházban feküsznek. Egyébként könnyű volt megállapítanom, hogy az ajánlott orvosi tudását maguk az ajánlók se becsülték sokra. Ha családjukban adódott betegség, egyikük se az ő segítségét kérte! A kalocsai gimnáziumban a Te Deum utáni záróünnepen aranyéremmel ékesítették minden osztály elsőjét. Ezüstéremmel az egyes tantárgyakban legjobb eredményt elért tanulót tüntették ki. Utána csak felolvasták 3 tanuló nevét, akik a győztesek eredményét legjobban „megközelítették”. Az én nevem ez utóbbiak közt egyszer szerepelt, ma is azt hiszem, hogy tévedésből. A nevezetes az, hogy egy alkalommal a belügyminiszterséget is „megközelítettem” (Kozma [Miklós] előtt). A hírüladó furcsállotta, hogy nem vagyok 225
