Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák
Pesten. Én meg örültem, hiszen biztos, hogy nagyon rövid lett volna belügyminiszterségem. A politika parkettjén hamar elcsúsztam volna. Az igaz, hogy néha már úgy éreztem, szűk a polgármesteri köntös, kicsit kinőttem belőle. De az érzés, hogy a ruha feszül rajtam, nem volt kellemetlen, sőt a biztonság érzését keltette bennem. Nálunk úgyis az a nagyobb baj, hogy az emberek szívesen bújnak olyan bő köntösbe, amely még évek múlva is csak lötyög rajtuk! Az igazság az, hogy a magam, mindig csak lokális szerepeit is állandó erőfeszítés árán tudtam tisztességgel betölteni. Nem voltam igazi szónok. Minden valamirevaló beszédem hosszú napok munkájába került. Sohase olvastam, se beszédet, se előadást. Amit olvasunk, annak a közönségre sohase lehet olyan hatása, mint annak, amit mondunk! Soha még jegyzetekkel se könnyítettem magamon. Viszont a közönség csak hitte, hogy beszélek, hogy „folyik ajkamról szó”, a valóságban csak felmondtam a jól átrágott, többször szó szerint betanult beszédet. Persze ez nem vonatkozott az üléseken elhangzott, néha hosszan is tartott „vitázó” felszólalásokra. Itt az anyag bőséges ismerete segített. Volt közgyűlés, amelynek minden tárgyát magam ismertettem, s minden felszólalásra én feleltem! Ez példaadás volt tiszttársaimnak, de egyúttal figyelmeztetés az ülésen résztvevőknek, hogy hozzászólniuk nekik se lehet csak úgy, kapásból. Fiam Szívesen emlékezem itt egy egyébként lényegtelen epizódra. A bajai állami felsőkereskedelmi iskola zászlót szentelt. Úgy volt, hogy az ünnepélyre lejön maga a kultuszminiszter a képviselő miniszter társaságában, s részt vett volna azon több vidéki notabilitás is. De valami komoly akadály megzavarta a tervet. A kultuszminiszter lemondása érkezett az előző nap elsőnek, utána mindjárt a képviselő főispáné, mind azzal az el nem hárítható kéréssel: a zászlószöget képviseletükben is én verjem be. Dolgaim miatt aznap későn mehettem haza ebédre. Bosszús voltam: Hogy ütök én össze holnapra 5 beszédet!? (A nyúlfarknyi beszédek sose olyan könnyűk, mint a nyúlfark!) Inkább csak tréfálkozásból szóltam akkor érettségizett fiamnak: - Segíts apádnak, csinálj 1-2 buzdítót! - Reggel az asztalomon volt kettő. Az egyikre ma is emlékezem: Navigare necesse est, vivere non est necesse. [A hajózás szükséges - nem pedig az élet. Plutarchos] Az amszterdami városházának homlokzatán ragyogó ez a jelszó, egy kis körítéssel valóban pompásan illett kereskedelmi iskolai zászlóavatásra! A jól sikerült ünnepség után hozzám sietett a kiváló Tordai Ányos, a cisztercita gimnázium igazgatója, s lelkesen gratulált. - Te Ányos, köztünk már nincs helye az udvariaskodásnak. - Nem, nem, szívből gratulálok. Ezúttal azért, hogy tudtál az ünnephez annyira hozzáillő, egymástól mégis annyira különböző lelkesítőt összehozni! - No, jó, ha már ennyire vagyunk, akkor mondd meg, melyiket találtad legsikerültebbnek? - Kettőt nevezett meg, mind a kettő a fiamé volt! Az övé lett a dicsőség, de a boldogabb én voltam! Szegény, korán elhalt fiam! Bizony mondom, különb volt az apjánál! De írónak se voltam igazi. Minden valamirevaló Írásomnak 2-3 fogalmazása is volt. Folyton javítgattam rajta. Az utolján mindig azon voltam, hogy az izzadtság szaga ne legyen nagyon érezhető. Nem tagadom, még meglévő írásaimmal ma is elégedett vagyok, 226
