Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák
Feleségem Hálás szívvel gondolok a feleségemre. Lemondásom hírére sohase kérdezte: Miért tette ezt? A legnehezebbnél is csak azt mondta: Maga tudja, miért kellett így cselekednie. Finom lelke megérezte, hogy nem fenegyerekeskedésből, nem is virtuskodásból cselekedtem, hanem lelki kényszer alatt álltam. Bármennyire megnehezült a sors felettem, a maga részét hősi önmegtagadással vette ki belőle. A szó legnemesebb értelmében: élettárs. Gaia ott, ahol én Gajus. Hát eleget voltunk árnyoldalon; az ő arca sose borult árnyékba, mindig bizalmat és biztatást sugárzott. De voltunk napsütötte oldalon is. Néha ránk irányult a hír reflektora is. Sose lépett az előtérbe; szerepet csak nagy ritkán, csak elkerülhetetlen esetekben vállalt, de mindig csodálatos érzékkel töltötte be. Viszont mindig ott volt, ahol dolgozni kellett, ahol segíteni lehetett. Az évekig tartott ínségmunkák idején a szőnyegszövő műhely mindenese, a lányok tanítómestere volt. A műhely már rég befejezte szerepét, a lányok közül sokan már asszonysorba léptek, mégis többször kopogtattak a volt tanítómester ajtaján, hogy igazítaná el őket az élet ügyes-bajos dolgaiban. Annyi jóság, józan életismeret sugárzott belőle, hogy a háttérből is széles körre tudott hatni. Ha róla írok, nagyon érzem, milyen gyarló a megjelenítő képességem! Családja szerint somogyi származás. Sokan észrevették, hogy még a beszéde is milyen ízes magyar. Szeremlei asszony jött hozzá minden pénteken, az látta el a házat tejtermékekkel. Szívesen el is beszélgetett vele. Egy beszélgetésüket történetesen megzavartam. Amikor megint magukra hagytam, a szeremlei asszony kezdte: - Lám, maga is mennyire becsüli az urát!- Miből veszi észre?- Hát abból, hogy magázza! Az első uramnak én is azt mondtam: kegyelmed. De a mostaninak már csak úgy mondom: te! A szerb megszállók kezébe, Batthyány [Tivadar] belügyminiszter sürgönyére sem tettem le az esküt, jóllehet csábítottak: szláv származás vagyok, köztük a helyem, náluk szép jövő vár reám. A kívánt esküt - a magam személyét illetően - mégis megtagadtam. A polgármester nem egyszerű tisztviselője, hanem egyben megszemélyesítője is városának! Ennek persze hamar híre ment a városban. Volt gazdag, gyermektelen, szűkebb körömhöz számított városatya, aki helytelenítette lépésemet. Hangjából kiérezni véltem az előre védekezést, nehogy majd a támogatását kérjem. - Volt még gazdagabb, aki arra figyelmeztetett, hogy az absolutismus idején a magyar urak sorra odahagyták fényes állásaikat, később még a díjnokinak is örültek. És adta a jóakaró tanácsot: - Ferim! Mindig arra a kocsira kell felszállni, amelyik halad. De volt, aki az utca másik oldaláról átjött, hogy megmondja: - Amíg az asztalomon lesz kenyér, lesz a magáén is! Nemcsak ígérte! Szívesen írom le a nevét: Goldschmied Zsiga, malmos. Széli József belügyminiszter Miskolcra kívánt küldeni. Rendezzem a város pénzügyeit. Megtárgyalva a kérdést Tomcsányi államtitkárral és Lukács Béla főispánnal, kértem, fogadjon a miniszter. Tomcsányi hamarosan visszajött: A miniszter nagyon el van foglalva, arra kér, utazzam Miskolcra, s kezdjem meg mielőbb munkámat. Alkalom adtán majd szívesen elbeszélget velem. Azt feleltem: Igen, utazom, de haza a családomhoz. Ha a minisztert előzetesen nem érdekli a mondanivalóm, engem nem érdekel Miskolc. Erre a miniszter soron kívül fogadott. Azt kérdeztem tőle, amit székesfehérvári megbíza-224
