Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák
Persze Wunderlich az ipával, az ipartestület nyugtalan elnökével együtt megsértődött. Haragjuk az összeomlás izgalmas napjaiban már nyílt ellenségeskedésben is nyilvánult. Ez felújult a magyar imperium visszaálltakor. Vádoltak: az én mulasztásom oka a forradalom helyi kirobbanásának. Megint lemondtam; a közgyűlés azonban - bár Kiss György csillaga emelkedőben volt - lemondásomat nem fogadta el. Alighanem azért is, mert érezték, a súlyosra vált időkben rám fokozott szükségük van. A rövid időre képviselővé lett Kiss szárnyai alatt az ellenségeskedés nyílt rágalmazássá fajult, amire a bíróságtól kértem védelmet. Tárgyalásra érvén az ügy, kínos adósságai miatt Kiss már a halálba menekült. Wunderlichék pedig belátták, nem szabad bevámiok az ítéletet. Ünnepélyes bocsánatot kértek. A jó Balku [Bisztray Gyula] főispán kivitte, hogy az ügyész vádját elejtette, mert én megbocsátottam. A béke helyre állt, Wunderlich újból derék tisztviselő lett, mint közgyám kivételes értékű eredményeket igazolt. Ez a „hecc” évekig tartott. Bosszantó epizódokban bővelkedett. Belőlük elég ennyit is - rövidre fogva - elmondanom annak igazolására, hogy elveimből a legnehezebb körülmények között sem engedtem, viszont a személyemet ért sértések fölött készséggel napirendre tértem, és szívből örültem a megtérőnek. Nem való vezető állásba az, aki fordítva cselekszik: könnyen enged a közérdek rovására, de könyörtelen, ha személyét érik sérelmek! Lemondásaimat talán már felsorolni se tudnám, annyi volt. Biztos, hogy áldozat nélkül egy se. Ha lemondtam valamely megbízásról (pl. a miskolci munka folytatásáról Kassa után) vagyontalan létemre is, komoly tiszteletdíjat dobtam el magamtól. (A miskolci munkát könnyű lett volna folytatnom, hiszen a felderítés nehezén már túljutottam. De nem vállaltam, mert ezúttal már csak marche route-ával [utasítás] lehetett volna dolgoznom!) A legfájóbban a szabadkai katonai közigazgatásban kapott szerepemről való lemondásom esett. Ennek - úgy mint Kassán - a főispánság lett volna a folytatása. Erre vágyva vágytam, hogy mint az öreg Toldi, megmutathassam az enyémeknek: hajlott koromban is tudok még nehéz feladatokat megoldani, mert fűtött a becsvágy, mindent kamatok kamatjával visszaadni a szülőföldnek. De hamarosan rádöbbentem, annyira megváltozott a világ, hogy már csak lemondásommal tudtam kifejezni, mennyire... szabadkai, régi szabadkai voltam. A legnehezebb a polgármesterségről való lemondásaim közül 2 volt. Nem az első, mert akkor még nyitva volt vissza, Szabadkára az út. Hanem a második, a szerb megszállás kezdetén, s a harmadik, amelyet igazában Meskó-Kissék váltottak ki. Csendőrfedezettel útban voltam Belgrádba. Verbász táján nagy mohósággal olvasták a friss belgrádi lapokat. A csendőr engedte, hogy vegyek belőlük. Nagy betűk hirdették: Párizsban eldőlt, a Bajai Háromszög is Jugoszláviáé! Hát bizony akkor nagyon elszorult a szívem, s fájt... sokáig. Erről a hírről holnap már Baján is tudni fognak; lesz-e, aki az enyémeknek kenyeret ad holnapután?! A harmadik lemondásnál meg az járt az eszemben: kidőlt keresztfának, bukott alispánnak csak a bolondok köszönnek! Krúdy [Ferenc Gyula] főispán - akkor még - Meskóék felé orientálódott. Bárkit is kérni, nem engedte a büszkeségem. Mi lesz, ha a közgyűlés lemondásom elfogadja? 40-en túl már nehéz pályát cserélni! Lemondásaimon sohase töprengtem. Egyszerűen megéreztem: így kell tennem, s habozás nélkül úgy cselekedtem. A lelkiismeret sohase vádolt. De az eszembe bizony többször felmerült a kérdés: Hogy lesz ez után?! És ez nem mindig tett fiityürésző kedvűvé! 223
