Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)

"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák

hogy az ajánlat a környékbeli bérletekhez képest nagyon kedvezőtlen. Magyarázatul elfogadták: a majorokban nincs elég épület, azokon elegendő jószág nem tartható, ezért az emberemlékezet óta mindig bérbe adott földek gyengék; a csökkenő hozammal persze csökkent a haszonbér is! Eszük ágába se jutott, hogy ezeken a bajokon lehet segíteni is, s nem vették észre, hogy a feltűnő haszonbércsökkenésnek az igazi, a legfontosabb oka nem ez!

A város a mátéházai földeket majoronként adta bérbe. Az egyes majorok nem voltak akkorák, hogy hivatásos „nagybérlő” figyelmét felkelthették volna, viszont a kisemberek számára csak albérletben voltak elérhetők (harmados kukorica). A bérletekre rendszerint csak a községek nagygazdái, azok is a legtöbbször 2-3-an társulva pályáztak. Ezek a gazdák a bérleteket egymás közt szépen elrendezték, az árveréseken igazi versengés sohase volt. Csak látszólagos volt az árverések sikere abban, hogy mindig több ajánlat érkezett be, s azok közt „választani” lehetett.

Hozzá a háború óta a földek árendája folyton devalválódott, s e réven a bérlők - a megszállás alatt bérlethez jutottak is - kirívó nagy haszonhoz jutottak.

Akadt, aki hallgatott a szép szóra, s a haszonbérnek búzában való megfelelő valorizációját önként elfogadta. A nagy többség „a szerződés az szerződés” álláspontján kitartott. Sajnos, voltak támogatóik a közgyűlésben is (jobbára ügyvédek). Ezek tudtak hangulatot kelteni mellettük. A per megindítása sem volt könnyű ellenük, s abban csak a végső fokon tudtunk felülkerekedni. - Az új bérlőknek már búzában kellett ajánlatukat megtenni, s az ajánlatok kedvezők is voltak, mert tudtunk új, komoly versenyzőket felvonultatni. Két major át is került szabadkai gazdák kezébe.

Viszont abból, hogy a hosszan tartott devalváció alatt a város jelentős mennyiségű „valutával” rendelkezett, sok-sok előny származott: háztartásunk egyensúlyát végig fenntarthattuk, s még különleges vállalkozásokat is előnyösen megoldhattunk. (A kikötőhöz vezető vasúti töltés munkálatai!) Ez a „valuta” tette lehetővé, hogy háztartásunkat a „tisztviselőiről” átállíthattuk a, jó gazdáéra”. A tisztviselők szokták - nemegyszer kényszerültek is - fizetésüket jó előre elkölteni. Tumer Mihálytól, a civitas fidelissima nagyérdemű polgármesterétől hallottam: A mi polgáraink józan gazdálkodási elvüket a közéletben is szeretik érvényesíteni, csak abból a hatosból szeretnek költeni, amely már a zsebükben van, s abból is... lehetőleg csak 9 krajcárt. - Ez az átállás nem volt könnyű: egy esztendei szigorú böjtöt igényelt! De megérte. Köztudomásúvá válván, hogy Baja minden utánjárás nélkül, mindig pontosan és gyorsan fizet, a legszolidabb kereskedők és vállalkozók szívesen ajánlották fel szolgálataikat; így jó áruhoz, kifogástalan munkához nagyon előnyösen jutottunk. (Lásd pl. az útburkolásokat!)

A környékbeli gazdák, amint úgy érezték, hogy az árveréseken komoly versenytárstól tartaniok nem kell, ajánlataikat mindjárt jól leszállították. Új árverést tűztünk ki, s az eredmény: még rosszabb lett. Úgy okoskodtak: a város kénytelen földjeit kiadni, hiszen azok jövedelmére rá van utalva. Arra nem számítottak, hogy a város mindenre felkészült, tartalékolt annyi pénzt, amennyivel - ahogy úgy - házi kezelésbe vehette a bérlő nélkül maradt majort. A házi kezelésbe vételt nem volt könnyű megszavaztatni a közgyűlésen, de már másnap szántott a város ekéje. - Gazdálkodásunk bizony nem volt kifogástalan, de devalvációs időben a gyarló gazdálkodás is hasznosabb volt a kedvezőtlen bérbeadásnál. A cél vele nem is az volt, hogy a házi gazdálkodásra véglegesen áttérjünk, hanem csak az, hogy a jeget megtörjük. Ez lassacskán sikerült is. A környékbeli kisgazdák mind töb-196