Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Honnan jöttünk, kik vagyunk? Lányának, Mártának kérésére Keszthelyen, 1956-ban írt visszaemlékezések
Édesanyám Nagymama példát adott, hogy kell elviselni a méltatlan sorsot. Édesanyám élete azt példázza, hogy küzdeni kell ellene akkor is, ha a küzdelem nem ígér babért. Hogy házasélete milyen lehetett, könnyű elképzelni annak, aki tudomásul veszi, hogy szerették is, becsülték is egymást. Anyámnak imponált az ő szép ura, akit esze is, modora is kedvelné tett a városban. Apám pedig bizonnyal felismerte, hogy anyám az elképzelhető legszerencsésebb élettárs számára, akinek dolgos keze is nagy segítség, de lelki adottságai is csak kívánatossá tették számára az otthont; hozzá igen értékes támogatást jelentett pályája kezdetén a Fratricsevich nimbus és kapcsolatok! A társadalmi életben pedig legalábbis egyenértékű partner. (Jó humor és nagyon szép énekhang.) Ahol tányérok vannak, ott tányércsörgés is van. Bizonnyal volt az ő életükben is, de mindig csak azért, hogy ne borítsa fel szép életüket az utolsó forint hiánya; hogy apám szabadulhasson a hínárból, amely mindjobban lefelé húzta, s gátja volt a közpályán is, és csökkentette társadalmi színvonalát is. Gondolom mindkettőjük érezte: ez a küzdelem hiábavaló. Naturam expellas furca, tamen usque recurret! - [Ha vasvillával űzöd is a természetet, mégis visszatér.] Anyám mégis mindent megtett, hogy apámat az örvény széléről visszarántsa. Csak késleltetni tudta a sorsot, de nem megváltoztatni. Őszintén írom; apám jó ember volt, maga is belátta, nem jól van az úgy, ahogy van. De ellenálló képessége gyakran kihagyott. Egy átmulatott éjszaka után az agyvérzés 1895. XII. 2-án megölte. A hirtelen halál anyám nyakába zúdított minden gondot, s volt lelki ereje, hogy egyet se hárítson el magától! A tanév végén feljött Kalocsára, hogy elrendezze számlámat, s búcsúztasson az intézettől is, Kalocsától is. Persze búcsúlátogatást tett Császka [György] érseknél is, akinek az intemátusi stipendiumot köszönhettük, s aki édesapámat maga is kedvelte. Meglepetésére az érsek azt az ajánlatot tette: adjon át engem neki, érettségi után arra a teológiára mehetek, amelyet Budapest, Karlsburg és Róma közül magam választok, s minden költséget rögtön magára vállal! Édesanyám szorongatott helyzetében - melyik anya tette volna - ezt válaszolta: Kegyelmes Uram! Ha az érettségi után fiam kedvvel lép a papi pályára, boldogan fogom odaadni. De ezt most ne kívánja tőlem, nehogy az legyen a látszat, hogy gondjaim csökkentése érdekében áldoztam fel fiamat! (Mennyire más ez, mint... például nagyapám eljárása az ő fiával szemben!) Hozzá édesanyám az érseknek ezt a gavalléros ajánlatát csak akkor mesélte el, amikor már a közigazgatási pályára léptem, nehogy szabad pályaválasztásomban az érsek anyám gondjait megosztó ajánlata feszélyezzen. Hosszú volna elmesélni, hogy édesanyámnak mennyi idejébe és fáradságába került, míg helyzetünk nagyjában tisztázódott, s kialakulhatott egy elfogadható terv az árverés után is fennmaradt terhek rendezésére. Házunkból ki kellett persze költöznünk, a közeli Joó-ház emeletén vett édesanyám lakást. (Az éléskamra ablaka a Beretzk-telekre szolgált!) Természetesen bútoraink is dobra kerültek, de a nekünk szükségeseket a jó Birkáss Gyula ügyvéd vette meg, s azokat „csak használatra” adta át nekünk..., hogy más azokat le ne foglalhassa. És sokat segített Pankovics [Andor] ügyvéd. A legtöbbet Schmausz Endre főispán s Mamusich Lázár polgármester. Először azzal, hogy anyám özvegyi nyugdíját a közgyűlés kegydíjával kiegészítették. Aztán közölték, hogy egymás közt megállapodtak: Andort a polgármester, engem a főispán vesz pártfogásába. így került Andor évi 500 K fizetéssel a városi alkalmazottak sorába, én pedig 1897. nov. 4-től kezdve „létszám feletti ideiglenes díjnok” lettem állami 183 i
