Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)

"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Honnan jöttünk, kik vagyunk? Lányának, Mártának kérésére Keszthelyen, 1956-ban írt visszaemlékezések

szerényen élve nevelhette gyerekeit. És jött a megváltás! Fratricsevich Ignác altábornagy, a magyar testőrség kapitánya, magyar zászlós úr adoptálni akarta nagymama fiát, az én Péter bátyámat (aki ritka szép ember volt!), de kikötése volt: maradjon benn katonának; sorsáról majd ő gondoskodik! És Péter batya nem volt hajlandó bennmaradni. Inkább lett Szabadkán takarékpénztári könyvelő. (Agglegény sorban, 33 éves korában, tüdővészben elhalt.) Ennek következménye lett, hogy Náci bácsi végrendeletében minden Fratricsevichet mellőzött, s vígjátékba illő végrendeletében egyedüli örökösévé astenbergi lovag Ast Vince ügyvédet, a kúriai tanácselnök, Ast bácsi fiát nevezte meg, lévén ennek édesanyja Fratricsevich leány. A hagyaték készpénzben 130 000 korona volt; jelentős vagyon annak idején! Ha valaki akarja, törheti a fejét azon, mi lett volna, ha Péter batya két kézzel elfogadja a nagyon gavalléros ajánlatot? És mi lett volna, ha Péter batya már az örökség birtokában halt volna el? Kis kavicsokon is elcsúszhatik emberek sorsa, hát még ilyen nagy botlásokon! Szóval a megváltás nem jött, csak folytatódott a szenvedés. Édesapám karrierje szép volt, de gazdasági vonalvezetése ezzel ellentétes. Megváltásként jött a megoldás, hogy Orcsich nagymama halála után özv. Fratricsevich Péteméből Vojnich (Zelich) Miksáné legyen! Ez valóban jó megoldás volt Miksa nagyapára nézve. Nagymama szépen rendbe hozta, s rendben is tartotta szállási nagyapát, itthon pedig kettővel kevesebben ültek az asztalnál. Sajnos ez komoly enyhülést nem jelentett, sőt édesapám hirtelen halála teljes vagyoni összeomlásunkat vonta maga után. Jó fél évre rá nagymama is utána ment. Még a Félix utcai házból temették, amely már régebb idő óta csak névleg volt az övé, hamarosan dobra is került.

Az olvasó türelmetlenül kérdi, hol itt a szívvidító, lélekemelő? Hát az csakugyan nincs, de van példaadás, s a példaadóval méltán lehet dicsekedni. A szegedi dóm diadalívén áll: Facere magna, pati fortia, hungaricum est! (Nagy dolgokat véghez vinni, kemény szenvedéseket kiállni, virtus a magyarnak!) Hát a sors hányódásából nagymamának bőven kijutott, de panaszra sohase nyílt az ajka, meg nem érdemelt sorsát némán viselte. Ez tiszteletet váltott ki kortársaiból is. Korán reggel már dolgozott. Hogy ne zavarja a ház csendjét, amíg a ház fel nem ébredt, ágyában feküdve kötött. Aztán kitakarította kicsi alkóvját; úgy emlékszem, minden nap ment misére. (A nagytemplomtól igazán csak egy ugrásra laktunk.) Aztán alkóvjában szorgalmaskodott tovább. De készséggel kijött, ha hívták valami rendkivüli munkában segédkezni. Délután rendszerint lepihent, aztán hol ezt, hol azt a rokonát vagy jó ismerősét látogatta. Kézimunkázni ott se szűnt meg. Úgy érzem, látogatásainak fő rugója a tapintat volt, magukra hagyta a fiatalokat, ne feszélyezzen senkit, ha azokhoz jött történetesen vendég. Színi évadban apámék többször voltak színházban. Ilyenkor kedves gesztusa volt a teához mindent előkészíteni, s amint meghallotta a hazatérők lépteit az ablak alatt, meggyújtotta a borszesz lángot, ő meg elvonult az ő kis alkóvjába.

Hasonló finom gesztusai tették, hogy Bácsország központi főbírájának feleségét akkor is megkülönböztetett tisztelettel vették körül, amikor már nem volt más, mint szegény, eltartott asszony.

Nagymama sírboltja a szabadkai nagytemetőben van, délről közvetlen szomszédja az Antunovich-kápolnának. Itt fekszik fia is, a két lánya is, a veje is... innen a város felé kelet-délnek feküsznek Beretzk nagyapáék. Aztán lezárult a sorompó, s akik innen maradtunk, úgy szétszóródtunk, hogy méltán kérdezni: lesz-e út, amely bennünket összevezet valamikor?

182