Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
pedig kurtára fogva így hangzott: Városunk tiszteli a hagyományokat. Azok útmutatása nyomán kívánunk haladni. Növekedett a népesség, szaporítottuk a templomokat. Ma már a külterületen is 3 szép új templomban kérjük városunkra a Magasságbéli áldását. Nem maradtunk el a belvárosban sem. Szabadka ma már 9 templom kegyura! Büszkeségünket, a 2 tomyú nagytemplomot új burkolással (terra nova) láttuk el, belül újból festettük, villanyvilágítással gazdagítottuk, csak a chorusról feledkeztünk meg.9 Pedig eleink arra is gondoltak. A főkegyúri templom ünnepi miséin régóta zene és ének szárnyán száll felfelé a hívek imája, de a haladó időtől e részben elmaradtunk. Ez a javaslat főként azt kívánja, hogy megszüntessük etéren elmaradásunkat! - A javaslat általános helyeslés kíséretében vált határozattá. Szó se esett filharmóniáról, operákról, térzenékről, fejlettebb, teljesebb zeneiskoláról... Erről tudott az intelligencia, a gazdáknak elég volt a chorus fejlesztésére hivatkozni. Nagyon vékony réteg volt, amely nyelt egyet, talán nem is lelkesedett a javaslatért, de egy szót se ellene. (Akkoriban még nem volt divat a jó Isten ellenlábasának lenni.) A fontos az: hamarosan új erőre kapott Szabadkán a zenei élet, színre kerültek a legszebb symphoniák, a rövidebb lélegzetű operák, szabadegyetemünk is bírt igazán színvonalas ünnepi esteket bemutatni a városháza dísztermében stb.10 Többször esett már hivatkozás arra: ez is, az is homokból épült. Bíró méltán mondhatta: „... de nem homokra”. - A városi ingatlanok parcellázása, eladása már előbb kezdődött. Kezdetben talán azért is, mert a pénzre szükség volt. A jó eredmények csak sarkallták a magisztrátust, hogy ezen az úton tovább haladjon. A városi földek eladásának igazi haszna azonban nem az volt, hogy belőlük templomok, iskolák, utak stb. épültek. A felmérhetetlen, de tán egészen elfeledt igazi értékük az volt, hogy Szabadkáról nagyon nehéz időkben sem volt kivándorlás! Lehetett ennél nemesebb célt szolgálni? A mi népünk rendkívüli földszeretetét is, szívós munkabírását is ékesen bizonyítják, hogy a posza homokból is viruló életet tudott kicsiholni. Pedig tudta: hosszú, verejtékes munkára lesz szüksége! Hiszen a földet ők nevezték el: „Talán terem”-nek. (Más elnevezés is keletkezett, de azok közül egyik-másik durvának hangzik a mai fülekben, pedig a gúnyolódás mellett csak az elszántságot bizonyítják. Ennek méltó előzőjéről csak egyről tudok: Ahogy a nyírségi „tirpákok” annak idején megváltották magukat a földesúri jog alól, s ahogy a vállalt kötelezettséget teljesítették is! Tudom, hogy írásom csupa össze-vissza ugrálás. De komoly hitem, hogy nem kell szakértőnek lenni annak felismeréséhez, hogy magasabbról szemlélve, a hátteret is megvilágítva, szülővárosom háború előtti szerepe, teljesítménye tisztábban látható, helyesebben értékelhető, és megérdemelne rendszeres, sokkalta részletesebb kidolgozást. Akkor még Schmausz volt a főispán, amikor nagy volt a szárazság, s ezt nagyon megérezte Palics is. A temérdek rothadó hínár nem tette kívánatossá a benne fürdőzést. A tanács törte a fejét, lehet-e ezen segíteni és miként? Felvetődött a gondolat, hátha erre vezetnénk a Körös-ér vizét? De lehet-e? Használna-e? - Sose törjétek a fejetek! - mondta Schmausz. Én majd lekérem a földmívelésiből a legalkalmasabb szakértőt, mondjon véleményt. Le is jött. A polgármester Vojnits Mátét, t. főügyészt kérte fel. Legyen a szakértő udvarlására (bár Máté bátyánk jobban passzolt volna borszakértő mellé, viszont igaz: kellemesen tudott csevegni, s a terepet is úgy ismerte, mint a tenyerét.) Előállt az I-ső fogat (remek példánya a millenniumkor aranyérmet nyert Vojnits Simon-ménesnek). A fővárosi vendégnek érdekes volt a város környéke: a szőlők gyűrűje, az erdőövezet, aztán a buckás homoki legelők. (Sétálni jó térés volt a gulyának, jó volt legelőnek is, ha volt elegendő eső.) A sok145 i
