Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)

Levelezés. 1929-1962

ezer marhának ritkán volt elegendő. Ezt a buckás területet szelte át a Körös-ér. Száraz nyárban az is inkább csak csergedezett. - Ahogy a kocsi kiért az erdőnyílásból, Máté bá’ mindjárt észrevette Hajagos Mihály számadót, mint ahogy ő is felismerte a feléje tartó városi fogatot, mégis, mintha kőszobor volna, mozdulatlanul állt egy bucka tetején. A kocsi folyton közelgett, még a fejét se fordította irányába. Amikor a kocsi a bucka aljához ért, megállt, s Máté bá’ ráköszöntött a számadóra: Adj’ Isten Hajagos Uram! (Uram, mert Ha­jagos nem volt cseléd, hanem kisgazda, felelős vállalkozó, akit a gazdák választottak!) Erre Hajagos megfordult, hisz már biztos volt abban, a látogatás neki szólt. Tempósan, de odament a kocsihoz, és onnan adta vissza a köszöntést: - Adj’ Isten tekintetes Urak!- Mi újság, gazduram? - vette föl a szót Máté bá’. - Újság? Hát csak az, ha hamarosan nem lesz kiadós eső, sorra elpusztul ez a drága jószág! - Magának is ettől fáj a feje? Ki­találja-e, hogy mi miért jöttünk? - kérdezte Máté bá’. - Majd megmondják a tekintetes urak - volt a válasz. - Hát azt tervezzük, nem volna-e jó a Körös-eret bevezetni a Palicsba? Ott is baj van a szárazsággal. Hajagos nem sok oskolát járt, de jól ismerte a vidéket; tudta, hogy a Körös alacsonyabb a Palicsnál. Azt is felérte ésszel, száraz esztendőben neki magának sincs elegendő vize. Kisvártatva mégiscsak annyit mondott: - Nehezen fog az menni, tekintetes urak! - Ez az úr itt mellettem bízik benne, hogy lehet - ugratta Máté bá’ Hajagost. (A szakértő addig még se a terepet, se a Körös-eret nem is látta. Hajagos azonban már benn volt a dilemmában. Máté bácsit jól ismerte, annak merte nyilvánítani a maga véleményét, s az ő szájából a „nehezen fog az menni” azt jelentette, hogy „nem mehet”. De tisztességtudó volt. Vendéggel nem akart vitázni. Látta, fiatalabb Máté bánál, és mégis jobb oldalán ül. Nyilván nagyobb úr. Kisvártatva újból szólt: - Hát tán lehet (ezt a vendég felé mondta), már emlékszem is. Gyermekkoromban láttam egy cirkuszban egy urat. Az tótágast megivott egy üveg bort. Hát lehet, hogy van nagy haladás ebben is - ezt Máté bá’ felé mondta, látható megkönnyebbüléssel, mert kijött a csávából. (Amíg vannak Hajagosok, nem kell félteni bennünket!) Egyébként tán érdekel: Rufíyné (Palicson volt kápolnájuk is, a charitas terén nagy értékű munkát végzett fáradhatatlan tevékenységével) annak idején kivitte a miniszté­riumban, hogy küldjenek fejlődésben visszamaradt tbc-gyanús gyerekeket Palicsra nyári üdültetésre. A minisztérium népjóléti osztálya utóbb elismerte, hogy a palicsi eredmé­nyek határozottan jobbak, mint a balatoniak. Amikor Palics kiépült, a régi nádas házat le­bontani gondolták. A városházát építő budapesti Komor [Marcell] és Jakab [Dezső] cégnek szerepe volt Palicson is. Megtudva, hogy mit terveznek a nádas házzal, erélyesen ellene mondtak. Az ő tervük szerint csak külső, szépítő munkákat végeztek rajta. Tökéletesen igazolódtak: a „kipofázott” ház nagyon beillett környezetébe. Sok előnye miatt számosán idekívánkoztak. - A régi nagyvendéglő mozi lett. Idényen kívül Szabad Líceumunk is párszor igénybe vette. Március 15. ünnepét itt ünnepeltük - a palicsiak számára. Legutóbb Palicson csak röviden nézhettem szét. Sikeres megoldásnak találtam a strand­fürdőt, s azt, hogy a villamosvasút kiágazást nyert odáig. Többet kívánni nem is lehetett. Szeged, főleg Budapest hiányát nem tudja pótolni az, hogy Szabadka népe is mint jobban megkedvelte fürdőjét. A víz problémája azonban máig se lett megoldva. Pedig Bíró azt is elkezdette, a 3 nagy kaliberű mélyfúrású kút el is készült. Bizonnyal megoldódott volna a város vízellátása, s vele kapcsolatban csatornázása; ha nem jött volna közbe a háború.- Palics vízellátása is csak részleges megoldást nyert... a most jubiláló Palics-fejlesztés 146

Next

/
Thumbnails
Contents