Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
Dicsérettel kezdem: Te, ez a mi Tamásunk kezd egészen rendes ember lenni! Rövid pár napon belül 2, kettő! levelet is küldött; egyet Cilinek, a másikat nekem. „Pardon, hogy zavarok”. Mondd meg kérlek Tamásnak, hogy levelei inkább legyenek valamivel hoszszabbak, de csak Cilinek szóljanak, ő úgy is közli azokat velem. Én tapintatból hallgattam egy idő óta, de írnom alig is lett volna időm, borzasztóan sok a dolgom. Munkával eddig is túl voltam terhelve, most tetejébe itt a madáretetés! Tudod, én szeretek mindent akkurátusán intézni. Hogy hogy nem, erről tudomást vett a madártani intézet, s most zaklat, hogy megfigyeléseimet velük közöljem. Legutóbb a következő jelentést küldtem. Van egy sirályunk. Én nem kedvelem, mert telhetetlen, s a legdúsabb terítéstől is elveri társait. Nyilván ez a legerősebb a határban, a többiek összefogva se bírnak vele. Óra pontossággal jelentkezik. Alberték 9 táján indulnak a laborba, 14 10 van mire rendbe hozom a reggeli edényeket, s vihetem porciójukat a madaraknak. A napokban észrevettem, hogy a kis szárnyasok a nekik tálalt szalonnát lecsipdesve mind megették, de a bőrrel meg valami csimbókos, inas résszel nem bírtak. Odaadtam hát a sirálynak. De sietnem kellett, nem értem rá a jó vastag zsineget levenni, gondoltam, vesződjön vele a sirály: más dolga télvíz idején úgy sincs. Figyeltem is a reggeliző ablakából. Derekasan ráncigálta ide-oda a legalább fél méter zsineget, de megunta, s üggyel-bajjal ugyan, de a jó darab bőrös-inas szalonnát zsinegestől együtt lenyelte! El voltam szömyülködve; meg is szeppentem, azt hittem, ebbe biztos belepusztul, s részem van elpusztításában. De másnap az én sirályom - mintha mi se történt volna - pontos időben várta a maga adagját. Tudod, hogy a sirályok éjszakára mind a madárszigetre vonulnak, oda ember nem mehet. A családi tanácsban az a vélelem alakult ki, hogy biztosan van a sirályok közt is bába. Az ő ügyessége kellett, hogy a sirály a zsinegtől megszabadult. Kár volt le nem filmezni. Betyár erős gyomra lehet. Még a csontot is megemészti. Gyerekkorom figyelmeztetője: „Aki halcsontot nyel, halált lel”! A sirály nemcsak a szálkákat nyeli le, hanem vastag gerinceket is. És kutya baja. (Arra gondolok, ha az emészthetőket a gyomor már leválasztotta, az emészthetetlent ki tudja hányni.) Ha megkapom a vízumot a madárszigetre, majd figyelem mi az igazság. Az igazságot szeretem, de a sirályt nem. Még a fácánt is zavarja. Nincs itt sohase pihenés. Ezt nem neked mondom, hanem a gyerekeknek. Te láttad magad is az itteni tempót. Ha valamit elértek, legfeljebb pár napos a pihenés, azután újra hajrá! Tudom, hogy ebben a fő mozgató a benső kényszer. De van benne része külső tekinteteknek is. Amerikában nem szabad senkinek se kimenni a divatból, különben könynyen napirendre térnek felette. A fel-fellobbanó reflektorfény rövid ideig sugárzik. Előtte is, utána is nagy erőfeszítéssel szakadatlan a munka. Ebből éppen nem a legkönnyebb rész a feleségé! Könnyű azt leimi: labor + háztartás + társadalmi munka + reprezentálás + család + férj. Együttvéve túlontúl sok. Én most ezt a túl sokat látom, s magamban kérdem: meddig lehet ezt teljes odaadással csinálni? A melléklet: kis kóstoló a reflektorfényből. Visszavárjuk! Albert máris készül, február 6-án indul Londonba, ott lesz három előadása. Megint reflektor. Márta itthon marad, s vendégül látja Bábut, aki betegeskedik. Hát ennyi a beszámoló... rövidre fogva. De majdcsak adódik folytatás is. Amit legjobban szeretnék: legyen folytatása ajavuló híreknek Vancouverből is. 114
