Merk Zsuzsa: Szent Ferenc leányai Baján. Háztörténet 1929-1948. A bajai Ferences Szegénygondozó Nővérek feljegyzései (Bajai dolgozatok 14. Baja, 2003)

Háztörténet (1929–1948)

nem rövid áttekintésben a szegénygondozás 5 esztendejét mutatta be. Majd dr. Gonczlik Kálmán apátplébános úr lelkes, szép szavakban köszönte a gyűjtők áldozatos munkáját, és biztatta őket további kitartásra. A polgármester úr befejező beszédében meleg elismerést nyújtott a nővéreknek. Szt. Erzsébet, házunk védőszentjének napját méltó módon igyekeztünk megünnepelni. 77 Háromnapos lelkigyakorlattal, közös szentáldozással készültek gondozottjaink a búcsúra. Az ünnepi nagymisén sok vendég vett részt. November végén P. Bernardin mohácsi házfőnök, III. rendi igazgató töltött néhány órát nálunk a szegényügy tanulmányozásával. December December első napjaiban P. Sraléx Szentistvánon missiót tartott, melynek végeztével min­ket is meglátogatott és missiós áldásában részesített. 6-án érkeztünk az 1934. esztendő legsötétebb foltjához. Jugoszláviából kiutasított síró, didergő magyar testvéreket hoztak a vonatok napokon át. Az állomáson 1-2 nővér ins­pekciózott és fogadta őket meleg étellel, vigasztaló szóval. A Baján letelepedett 47 család (87 személy) részére meleg otthont rendeztünk be külön-külön. Bútorral, ruhával, edény­nyel elláttuk őket, és míg fenntartásukról saját maguk nem gondoskodhattak, élelmezésü­ket biztosítottuk. Baja város egész társadalma meleg szívvel, megértő lélekkel támogatott bennünket ebben a munkában. Gyűjtést indítottunk, melyet a cserkészek bonyolítottak le. Az eredményről a mellékelt újságcikk számol be. BAJAI ÚJSÁG 1934. december 12. Baja és a megye közönsége letörli a kiutasított testvérek könnyeit Ujabb adakozások a Bajai Újság gyűjtésére Mint a Bajai Újság közléséből már ismeretes, azok a menekült családok, amelyek Baján telepedtek le, úgy a hatóságok, mint a társadalmi, jótékonysági egyesületek részéről a leg­hathatósabb támogatásban részesülnek. A Bajai Újság, megindított gyűjtése is szép sikerrel járt olvasó táborunkban már eddig is. Folytatjuk a gyűjtést, mert számolni lehet azzal, hogy a szerbek vad dühe ismét fel­lángol és ennek nyomán esetleg magyar, sváb vagy bunyevác testvéreink ismét nagy tö­megekben kerülnek át a határon. Megindított gyűjtésünk során eddig a következő pénzbeli adományok folytak be, me­lyeket illetékes helyre juttattunk, vagy maguk az adakozók közvetlenül adták le adomá­nyukat, ahol a kiutasítottak segélyezését intézik. Szent Erzsébet napja november 19. (Lásd 45. jegyzet.) 43

Next

/
Thumbnails
Contents