Merk Zsuzsa: Szent Ferenc leányai Baján. Háztörténet 1929-1948. A bajai Ferences Szegénygondozó Nővérek feljegyzései (Bajai dolgozatok 14. Baja, 2003)

Háztörténet (1929–1948)

Első napi gyűjtésünk Dr. Gonczlik Kálmán apátplébános havi 20.­S ha az ez irányú szükség nő, úgy adományát nyomban felemeli. Szilágyi György, az Uránia Igazgatója 25.­A Bajai Újság szerkesztősége 10.­Második napi gyűjtésünk Risztics Szilárd-cég 25. ­Kovács Imre műszövőmester 5. ­A bajai Zirci Rendház 25.­Temessy Rózsa 5. ­Bihari Ilona 5.­Vitéz Szikra Dezsőpü. titkár 10.­Tánczos Ernő és Társa cég 10.­Összesen: 140. ­Vitéz Szikra ennyit ad havonta, mint fizetésének 5 százalékát. Ezt azzal a hozzáadással ajánlotta fel, hogy ezelőtt 16 évvel őt is hasonló körülmények között dobták át a határon a szerbek, s így különösképpen átérzi a kiutasítottak nyomorát. Két napi gyűjtésünk eredménye tehát 140 pengő. A gyűjtést tovább folytatjuk, s a legki­sebb adományt is hírlapilag nyugtázzuk. Kérjük előfizetőinket és olvasóinkat, hogy fillé­reikkel tegyék lehetővé üldözött testvéreink nyomorának enyhítését. BAJAI ÚJSÁG 1934. december 14. Ma éjszaka 55 menekült érkezett Bajára a fővárosból Ma éjszaka a fővárosból 55 menekült érkezett Bajára, őket Kelebiánál és Horgosnál még a múlt héten tették át, s az első napok izgalmában Budapestre irányították. Minthogy valamennyinek van rokoni kapcsolata a bácskai községekben, most innen Bajáról to­vábbutaznak: 4-en Csataljára, 33-an Garára, 5-en Bácsbokodra és 13-an Katymárra utaztak a reggeli vonattal. A Szeretetházhoz mint a bajai Actio Catholica gyűjtését dr. Gonczlik Kálmán apátplé­bános 130 pengőt juttatott el. A cserkészek készpénzgyűjtése 110 pengő, névtelen adako­zók pedig 12 pengőt adtak össze. - Itt írjuk meg, hogy a vendéglősök és korcsmárosok ipar­társulatának természetbeni gyűjtése, illetve felajánlása során Zsubori Berci vendéglős két menekültnek két héten át ad naponta kosztot. A Bajai Újság gyűjtésére ma reggel a Reich Farkas és Fiai cég 50 pengős nemes­lelkű adománya érkezett be, melyet eddigi gyűjtésünkkel egyetemben illetékes helyre jut­tatunk. 44

Next

/
Thumbnails
Contents