Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1822 Ugyanezen a napon reggel 6 órakor az igentisztelendő helyettes házfőnök atya muta­tott be szentmisét teljes segédlettel a nagyméltóságú érsek úr jólétéért Őnagyméltósága fiatalabb testvérének jelenlétében.1178 Ugyanezen a napon reggel 9 órakor a város Kiscsávolynak mondott utcájában 6 ház leégett. Az egész hónap igen száraz volt, most a vége felé elvétve annyi eső hullott, hogy a port elverte. A szénahiány miatt jótevőinktől alig 12 kocsira valót gyűjtöttünk össze. A termények ára annyi maradt, mint a hónap elején volt. Július hónap E hónap első napjaiban már mindenütt learattak, a magántelkeken pedig már az el­múlt hónap 20. körül. 8. Kora reggel, 1/2 4 órakor vihar támadt mind a négy égtáj felől, hullott a zápor, és háromnegyed órán át oly gyakran mennydörgőit, hogy félelmes volt hallani, kárt okozó villámcsapások is lehettek. A Csávoly felé lévő Sumámak mondott erdőben egy embert három lovával együtt agyoncsapott a villám, kocsiját teljesen szétroncsolta. Majdnem ugyanabban az időben Borsódon Koller úr cselédjeinek házába csapott, mely leégett. Katymáron ugyanez a veszedelem ért három házat. 9. Reggel 9-kor Vaskúton tekintetes Skultéty úr, nemes Bács vármegye végrehajtójá­nak háza a melléképületekkel együtt ismeretlen okból keletkezett tűz következtében le­égett."79 Ugyanezen a napon a nagyontisztelendő vaskúti plébános úr plébániája is égni kezdett.1180 10. Tekintetes Skultéty úr malmát ismét felgyújtották, s az leégett. Nagyontisztelendő Markovich Antal plébános úr házát ismét felgyújtották, de Isten segítségével sikerült megmenteni; mindezekből arra kell következtetni, hogy rosszakaró műve volt. Különö­sen azért, mert ugyanazon a napon Baján egy ismeretlen valaki a végrehajtói hivatal vendégháza mellett lévő Gábor nevű deszkavágó háza alá helyezte egy fenyőfa fáklya darabját, de az otthagyott parázsló taplót azonnal eloltották. 13. Két tartományi körlevelet kaptunk, melyek közül az első a mohácsi gyűlés aktája, a második meghirdeti és kéri az imákat és a böjtöt az isteni segítség kieszközlésére a Pozsonyban szeptember 8-ára jelzett Nemzeti Zsinat részére.1181 15. A nagyontisztelendő házfőnök atya tekintetes Polyak Márton úrral szerencsésen visszatért Újvidékről, ahol az 1000 forintos kegyes hagyaték átírásának ügyében járt, amely az örökségből őt kitagadó elhunyt testvérénél volt. E hónap közepétől és azután egészen a végéig olyan igen nagy, szinte elviselhetetlen melegtől szenvedtünk, amilyen emberemlékezet óta nem volt. Hazánk időjárási viszo­nyai között eddig teljesen ismeretlen volt, hogy 22, 23, 24, 26 és 28-án árnyékban a Reaumer hőmérő1182 a 0 fok felett 27-et, 30-án pedig 29-et mutatott. Nedvesség hiányá-1178 Feltűnő, hogy a közösség jegyzékében nem szerepel, hogy ki a házfönök helyettese. HT 1822. június 23. - Klobusiczky Péter érsek öccse, József, 1810-1825 között Borsod megye főispánja volt. Nagy Iván, 1857-1865. VII. 277.; Fallenbüchl Zoltán, 1994. 72. szerint 1826-ig főispán. 1179 Skultéty János az uradalom ügyvédje volt. Conscriptio 658. hrsz. 1180 A vaskúti plébániát 1774. október 13-án avatta fel a hajósi pap, Kurta Mihály. Flach, Paul, 1983. 548. A plébános Markovics Antal volt. Flach, Paul, 1983. 552-554. 1181 A pozsonyi nemzeti zsinatot 1822. szeptember 8-án tartották. Lásd az 1133. jegyzetet. 1182 Réaumur René francia természettudós által készített hőmérőjén a forráspont 80 Celsius fokon volt. 1 °C = 1,25 °R. Július 9-én tehát 36,25 °C volt. 328

Next

/
Thumbnails
Contents