Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)
A Háztörténet szövege
1822 ban (8-a óta nem esett) nemcsak a föld száradt ki, s mintegy megperzselve sóhajtozik, hanem - különösen némely helyen - a fák levelei olyan állapotban vannak, mintha október lenne. A szőlőtőkén az éretlen szőlő összeszáradt, a szemek idő előtt megaszalódtak. Már a hónap elején mindenütt elvégezték az aratást, de egészen különböző eredménnyel. A tiszta búza még a vetőmagot sem hozta meg; kezdetben az árpa gazdag aratást ígért, de a reméltnél kevesebbet adott; úgy látszott, hogy a vegyes búza jól hozott, de kicsépelve kevés hasznot fizetett; egy [kereszt] fél mérőnyit sem adott, és a teljes mérő 28 fontnál könnyebb volt, mint az előző évben. Néhány hely kivételével a zab semmit sem hozott, hacsak kurta szalmát nem. Várjuk, mi lesz a kukoricával. Ezért már most az eladó árpa mérőnként 3 forint. A zab ára 2 forint 30, a vegyes búza 4 forint 30, a tiszta búza 5 forint 30 krajcárnál kezdődik.1183 Augusztus hónap 2. Az Angyalok Máriája-templom felszentelésének, vagyis Porciunkula napján elég sok ember jött össze. Főtisztelendő Radicsevits Mátyás apát úr, helyi plébános mondott ünnepi szentmisét infulával. Szentbeszédet mondott a népnek nagyontisztelendő Koplányi Elek úr németül, Domovich István baracskai káplán magyarul, Lukacsits Imre katymári káplán bunyevácul. 6. E napon volt a nagyméltóságú kalocsai érsek úr ünnepélyes beiktatása, és székesegyházába való bevezetése; az ünnepségen számos nemes vármegye küldöttsége jelent meg. Ott volt a tartományfőnök is a bajai, a bácsi és a földvári házfőnökkel. 14. Megtartották a második félévi vizsgát a szent könyvek hitvédelméből és a biblikus tanulmányokból. 17. Félévi vizsgát tartottak az egyházjogi tanulmányokból. 22. Krtsmery Vencel, Filippovich Mihály, Blaho Henrik nem fogadalmas testvérek az illoki filozófiai tanulmányok után ideérkeztek a hittudományt hallgatni. 24. Babich Péter és Papp Xisztus testvérek Bácsba, s onnan Aradra távoztak, hogy tovább folytassák hittudományi tanulmányukat. Ma befejezték a kolostor kerítésfalának jelentős felújítását. Ebben az egész hónapban az igen nagy, afrikai hőség szinte mindent elpusztított. Nagyon gyenge szüretre volt remény, mert a bogyók nagyon megaszalódtak, azonban a hónap vége felé kétszer vagy háromszor eléggé sűrű és langyos eső hullott, amely megduzzasztotta a fürtök szemeit. Szeptember hónap Kezdetben tovább tartott a derült és meleg idő, esténként harmat nedvesítette a földet, nem ritkán hajnalban is, és ettől a szőlő nagy mértékben felfrissült. 9. E napon sok nemes és a szabad királyi város polgárai úgy vélték, hogy érett a szőlő, s szüretelni kezdtek. 10. E napon Baján megkezdődött az urasági tizedszedés. Ezen kiderült, hogy az embereknek a borhiány miatti aggódása felesleges volt, némelyik szőlősgazdának ugyanis annyi bora termett, hogy nem volt elegendő hordója. Az almásiak üres hordóért annyi urna bort adtak, ahány umás volt az eladott hordó. Mivel ilyen bőséges volt a szüret, konventünk az önként felajánlott alamizsnából 297 urna tiszta bort helyezett pincéjébe. 1183 A HT-t vezető atya feltűnő érdeklődést tanúsít a mezőgazdaságot érintő események (hó, szárazság, gabonaárak, termés stb.) iránt. 329