Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)

Felekyné Munkácsy Flóra színművész

én, akit Gaidler Eufrosina Mária névvel jegyeztek be a belvárosi plébánia megkereszteltek anyakönyvébe a 175. szám alatt. A tanúk özvegy Kubinszka Mária és borsodi Latinovits Béla bajai lakosok voltak. (A keresztségben kapott utónevei helyett később a virágok és tavasz istennőjének nevét használta.)

A színészet hőskorában vándorszínészek között töltötte gyermekkorát, megismerte a Thalia papjainak nélkülözéseit, bajjal, cifra nyomorúsággal teli életét. Már ötéves korában, 1841-1842-ben felléptették szülei Győrben és Pozsonyban, 1843-ban Nagyváradon, Kolozsváron; Szabadkán 1844— 1846-ban, Aradon 1847-ben és 1850-1853-ban, Szegeden 1848-ban. Temesváron 1850-1853-ban játszott előbb gyermekszerepekben, majd 13-14 éves korától kezdve szende (naíva) szerepkört is alakított. Fellépéseivel kivívta a közönség tetszését. Egy bécsi nevelőintézetbe küldték szülei, hogy ott tanuljon. Az intézet által rendezett német nyelvű színielőadásokon szerepelt, és sikert aratott. Tekintélyes bécsi személyiségek eredménytelenül próbálták megnyerni a német színjátszás számára. Visszajött Pestre, és 18 éves korában - 1854 őszén - a Nemzeti Színházban szerepelt szép sikerrel. Elismerő fogadtatásban részesült, de egyelőre a színház szerződést nem kötött vele, csak alkalmilag foglalkoztatta a tehetséges színésznőt kisebb szerepekben, fellépésenként 8 forint díjazással. Eleinte sok nehézséggel kellett megbirkóznia, de nem veszítette el reményét és kitartását, mígnem Szigligeti Ede Cigány című népszínművében megkapta Rózsi szerepét. Megjelenítésével megnyerte a közönséget, egy csapásra kedvence lett. Ez a szerep alapozta meg hírnevét.

A XIX. század második felében a legszebb magyar színésznőnek tartották. Gyönyörködtető tulajdonságaival mindenkit lenyűgözött. Lelkes buzgalommal és hevülettel dicsérték arányaiban tökéletes termetét. Úgy jellemezték, hogy mozgása szépségének egyik forrása. Önfeledten beszéltek, írtak leikéből surgárzó, elfogódottan szerény, ártatlan és szemérmes mosolyáról. Tüzes fekete szemével, kellemes, csengve szóló hangjával, mesterkéletlen, természetes egyéniségével kivívta a sikert.

Nem volt nehéz a Nemzeti Színház már fiatalon ünnepelt tagjának meghódítani a székely származású Feleki (később Feleky) Miklóst (1818-1902), akinek egész életműve a színházzal függött össze, ahhoz kapcsolódott. A Nemzeti Színházban volt 1852-1884 és 1886-1902 között sokoldalú vezető színész, és a színház örökös tagja lett. A pályán 63 évig működött, a főváros jobbparti színházaiban két alkalommal színházigazgatással is megpróbálkozott, több színművet írt és rendezett, fordított franciából és németből, irodalmi tevékenysége kiterjedt színházi témájú cikkekre, továbbá elbeszélések, versek alkotására, de a közélet80