Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)

Csermák Mihály honvéd ezredes

Édesanyjának ősei a bátaszéki Hummel és a dunaszekcsői Kantaváry családokból származtak. Anyai nagyapja Hummel Jakab, a Mohácstól délre fekvő Udvar község szélén, a régi Budapest-Eszék országút mellett bérelt az uradalomtól egy vendégfogadót. Édesapja az Osztrák-Magyar Monarchia területéről, de főleg Szerbiából szállított sertéseket Csehországba. Egyik ilyen útja alkalmából ismerkedett meg a fogadós lányával, Hummel Annával (1838-1917), akit feleségül vett. Házasság­­kötésük után - bizonyára megunva a sok vándorlást - a Belgrádhoz közel eső Zimonyban telepedtek le. (Ez az évszázados, önálló múltra visszate­kintő szerémségi helység ma Belgrád egyik kerülete.) Két év múlva, 1860-ban városunkba költöztek. Megvették 1861-ben az akkori Kaszár­nya utca 668. számú házat (ma Czirfusz Ferenc u. 46.). Apja Baján a győri Dorner és Mayer tulajdonosok hizlaldájának felügyelőjeként dol­gozott, majd a helyi Scherer-féle hizlaldának lett alkalmazottja. Ez a becsületes, puritán ember csak 1894-ben, 73 éves korában hagyta abba a munkát, és 82 éves volt, amikor meghalt. Házasságából hét gyermek született, valamennyi fiú. Sorrendben elsőként Ferenc Zimonyban, aki ugyanott meghalt csecsemő korában. Aztán Gyula, akiből mészáros lett. A harmadiknak Csermák Mihály. Ezután kétévenként következtek Ernő, aki ugyancsak a mészáros mesterséget választotta, János, a fiatalon el­hunyt lakatos, Sándor, aki papírkereskedő lett, végül Ferenc, aki a kato­natiszti pályát választotta, mint Mihály bátyja.Valamennyien Baján szü­lettek a már említett szülői házban. Ez az épület máig megőrizte 140 évvel ezelőtti alakzatát, kapuja a régi, csupán ablakait cserélték, és homlokzatán történtek változtatások. Csermák Mihály 1863. június 11-én itt született. A sokgyermekes család nem élt jó anyagi körülmények között, de gondoskodtak arról, hogy tanulni vágyó gyermekeiket taníttassák. Mihály a tanítóképző inté­zet gyakorló iskolájában végezte el az 1872/1873. tanévben a negyedik elemit, majd a helyi főgimnáziumba Íratták be, ahol az 1874/1875. tan­évben kezdte, és az 1877/1878. tanévben fejezte be a négy osztályt. Ezután a pozsonyi hadapródiskolába került, ahol kiváló növendékként tandíjkedvezményben részesült. Harminchárom évfolyamtársa közül rangsorban elsőként és kitűnő mi­nősítéssel fejezte be tanulmányait. A Budapesten állomásozó pécsi 52. gyalogezredhez 1882-ben nevezték ki hadapród tiszthelyettesnek a 19 éves ifjút. Ugyanennél az ezrednél lett 1885-ben hadnagy. Már 23 éves korában felismerték kiváló képességeit, ezredsegédtiszti kinevezést ka­pott, és nyolc éven át látta el ezt a beosztást ezredparancsoka, gróf Conti Hugó mellett. Főhadnagy 1889-ben lett. Még hadnagyként elvégzett egy 56

Next

/
Thumbnails
Contents