Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)
Puskás Klára festőművész
peit, képzőművészeti albumait. Utóbbiakat még kölcsön is adta, pedig azokat koplalás árán vásárolta külföldi útjain. Rányitotta szemünket a természet és a művészet szépségeire, színekre, formákra, arányokra... Egyszer tulipánt festettünk vázában. (Pedig akkor még mintalapokról tanítottak általában.) Én a gombon lévő zöldet rákentem a tulipán szárának. Ránézett, vízzel hamar kimosta. - Nem látod, hogy világít a tulipán szára? - mondta. S megláttam. Azóta is látom, kicsit mindig az ő szemével is a világot. Örülök, hogy 4 évig tanítványa lehettem, alapot adott, elindított egész életre”. A bajai származású Széchenyi Lenke gobelinművésszel Heltai Nándor 1976-ban Budapesten interjút készített, aki így beszélt Puskás Kláráról: „Baja az első tanárokat, mestereket is jelenti. Embereket és tárgyakat. Tudja, hogy ma is használom azt a festődobozt, amit Puskás Klári nénitől örököltem?” Milyen egyéniség volt ez a szeretetreméltó, szőke, világító kék szemű, törékeny és mosolygós fiatal művész-pedagógus? Életét mások szolgálata vezérelte, a segítés, az örömszerzés. Mint kortársai mondják, jólesett neki elmondani a bajokat. Mindenkit meg tudott érteni, és nem volt ember, aki fölött pálcát tört volna. Ha kifogásolták az emberekkel való érintkezését, csak annyit mondott: „Nem emelhetem magam afölé, akit helyzete és állapota csaknem kiszolgáltatott a cselekedetnek. Én nem ítélhetek”. Együttérző volt mindenkivel, megsejtette a rejtett fájdalmakat. Ezért is választott szívesen modelleket a szeretetházból. Örömmel ültek vászna elé a szegények, akikkel festés közben beszélgetett, hogy jellemüket jobban megismerje. Amikor 1944-ben menekültek, a magukkal vitt holmik közül kiemelte képeit, felcserélte „szükségesebb” dolgokra. Nála a komolyság nem pátoszt jelentett, ez belsőleg idegen volt számára. A sors által rövidre szabott élete példakép lehet - az emberek közötti rangsorát is eldönti - a rendíthetetlen hitre, a szenvedés türelmes elviselésére és a szeretetet árasztó érzelmekre. Magasan állott ezekben, akárcsak tehetségéből kibontakozó művészetében. Amidőn már pedagógusként foglalkozásáért fizetést kapott, volt évfolyamtársaival 1938 nyarán Firenzébe mehetett élménygyüjtő tanulmányútra, hogy a reneszánsz képzőművészet szépségét és egyszerűségét láthassa. Münchenbe 1939 nyarán ment, ahol múzeumokat látogatott, és festéket vásárolt. Utazásairól készített vázlatkönyve sajnos elveszett. Nagybányán, a müvésztelepen töltötte 1942, 1943 és 1944 nyarát. Mennyi ideje maradt saját művészetére? Bizony igen kevés. 1936-ban végzett, 1944-ben menekült, tulajdonképpen ezután már nem is alkotott. 150
