Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)
Juray Károly orvos
mára már lebontott - egy hatalmas granárium, valamint az a régi ház, amelyben élt, ahol még apja működtette fűszerkereskedését. Ez a ház 1796-ban, vagy pár évvel később épülhetett, ugyanis bontásakor ez az évszám volt tégláiba bepréselve. Egykoron a bajai főbíró hivatala és lakása volt. (A ház hátsó fertályán helyezték el a kocsiszínt, az istállót, a fogdákat.) Az épület boltíves szobáiban lakott a betegek gyógyításával foglalkozó Juray, folyosóról fűthető kerek, fehér cserépkályhákkal melegítették a szobákat. A sarokházon volt utcai gázlámpa, de a gázt az épületbe nem vezettette be, ott gyertyákkal és petróleumlámpákkal világítottak. Cseresznyefából készült bútorral berendezett szobájának íróasztalába behányva 29 ezer pengő készpénzt találtak. Falra szerelt, hímzett szalaggal húzható régimódi csengő volt a házban, és a falat V. Ferdinánd képe díszítette, holott már Ferenc József is meghalt, sőt megérte, hogy király nélküli királyságunk államfője Horthy Miklós lett. Élete végéig vásárolta és tanulmányozta az orvosi szakkönyveket, egész kis könyvtár maradt utána. Az örökösök ezt Bajának ajándékozták, amit a város a kórház részére átengedett. Fennmaradt róla az a mendemonda, hogy amíg élt, senkinek sem volt szabad a ház padlására felmenni. Ezt a szokást még apjától örökölte. Ott is kallódtak könyvek, régi újságok és sok minden más. Még édesapja kezdte el a bélyeggyűjtést. Orvos fia gyarapította a gyűjteményt. Égy 1931-ben felröppentett bajai újsághír szerint a bélyegeket annak idején kivitték Párizsba, ahol értékét magasra becsülték, de itthon - még Juray életében - szőrén-szálán eltűnt. Nemcsak bélyeggyűjtő, numizmatikus is volt, régi pénzeket, érmeket, minden állam érméjét és papírpénzét gyűjtötte, sok aranypénze is volt. A pénzváltozások során kibocsájtott bankókból félretett egy csomót Wertheim-kasszájába. A régi házat az örökösöktől megvásárolta 50 ezer pengőért (!) Risztics Szilárd (Koszta). Az az utcai cukorkaárus, akinek kicsiny fabódéja a Juray-féle ház sarkán, Goldberger Simon rőföskereskedésétől jobbra volt. Szép emeletes házat építtetett 1931-ben ezen a jó helyen a szerb származású cukorkás, felhasználva a régi házból bontással kikerült épségben maradt téglákat, és fiaival (Dusánnal és Miklóssal) virágzó cukorkaüzemet és kereskedést létesített a város szívében. Procul negotiis, távol a közügyektől, ez volt alapelve. Messze tartotta magát a közügyektől, a politikától a városi közélettől is. Virilistaként joga lett volna részt venni a törvényhatósági bizottságban, de nem tette, egyetlenegy gyűlésre sem ment el. Barátja volt dr. Rajk Aladár, de nem szavazott rá. Csak egy választás alkalmával mondta - amikor dr. Rajk 106