Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

mellém szegődik, és ajánlkozik. Semmiképp se akartam beleülni, olyan furcsának tartottam, hogy engem egy másik embertársam húzzon. De csak nem tágít mellőlem. Közben jó kiadós futó zápor kerekedik, ami itt a trópusok alatt ebben az évszakban elég gyakori. így hát beleültem a riksába. az elvitt először a városon kívül. Valamikor egy botanikust vihetett, mert megmutatott nekem fűt-fát. Bemutatott egy gumifaültetvényt, elhozta a fahéját zölden, s bíztatott, hogy harapjak bele. Nagy gyanúval éltem, csak úgy foghegyről kóstoltam, akkor vettem észre, hogy a jól ismert fahéjunk. Néztük a banánfákat, néha 50-60 banán lóg egy közös csőnkön, s a sokféle pálma, egyiket se ismerem. Egyik sudár, égbeszökő, fönn a magasban olyan a termése, mint a sárgadinnye. Még a magvak is olyan elrendezésűek belül. No nézd, még dinnyét se láttam a fán! Út mentén kókuszdióárusok; potom pénzért árulják, beütik az oldalát, csak a levét isszák, jó üdítőital. Az én szingalézem hozott mindent, gomblyukba tűzött fehér virágot, ez Buddha szent virága, gallyakkal tűzdeli tele a riksát, úgy nézek ki, mintha május 1-je lenne. Beérünk a bennszülött negyedbe. Jön a sok mezítelen gyerek, baksisért koldul. Szaladnak utánam 10-15-en is. A bennszülöttnegyedben a házak inkább kunyhók, pár bambusznád leütve, keresztbe kötve, rajta levél, háncs, készen a kalyiba, inkább egy emberkalitka. Megnézek egy Buddha-templomot. Be nem mehettem, mert a cipőt le kellett volna vennem, de ezt nem találtam ajánlatosnak, mert esetleg nem láttam volna viszont. így hát csak az ajtón néztem be. Elöl két szörnyalak, vagy 4 m magas szobor, a templomőrök, a falak tele képpel, mind Buddha életének különböző jeleneteit ábrázolja. Sok szobor ülő, álló alakban, értelmét nem tudtam kihámozni. Magyarázott nekem a templom őre, de olyan kifejezésekkel, hogy nem értettem. Különben sem ismerem Buddha királyfi élettörténetét olyan pontosan. A templom udvarán sétált egy pap sárga ruhában, nagy tisztelettel köszöntötték, de ez mint egy szobor, semmiről sem vett tudomást, csak sétált föl és alá. Innen a múzeumba mentünk. Útközben elhaladtunk a golfpálya mellett. Ennél csodásabb vidéket nem láttam. A trópusok minden pompája, pálmák, sokféle, előttem ismeretlen növény, olyan keretet adtak, hogy megértettem, hogy az egyik legenda mért helyezi a paradicsomot Ceylon szigetére. A múzeumnál kiszálltam, és fizetni akartam. Mondott az én riksásom egy olyan számot, hogy majd leültem. Be akart csapni. Elkértem a taxaméterjét; ő is kiabált, én se hallgattam, közben rendőrt emlegettem, valahogy megegyeztünk. Mindamellett olyan szemtelen volt, hogy midőn kijöttünk a múzeumból, egész barátságosan újra ajánlotta a kocsiját. A múzeum európai viszonylatban is igen értékes. Különösen ami a buddhizmust illeti, hiszen Ceylon a buddhizmus ősi fészke. A múzeumban igen sok tárgy ebből a körből való. Azután Ceylon természeti kincsei. Gyönyörű drágakövek, gyöngyök. 69