Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

tokát alkotva, rendkívül nagy károkat okoztak az expedíciós csapatoknak. A vasútvonalat tönkretették, a hidakat felrobbantották. Ezekben a harcokban pusztult el Nikolajevszk városa az Amur torkolatánál. A vörös csapatok betörtek a városba, az ott állomásozó japán csapatot leölték, de nemcsak ezeket, hanem a japán civileket is, apraját, nagyját, mintegy 1000 főt. Erre a japánok hadihajót küldtek Nikolajevszkbe. A japánok közeledésének hírére az oroszok fölgyújtották a várost, ami érték volt benne, elhordták, a japánok is megnyitották a tüzet az oroszok ellen, s eredményeképpen a 16.000 lakosú város teljesen rommá lett. Az amerikaiak a japán politikát keresztezni óhajtván a vörösökkel tárgyalásokat folytattak. Erre a japánok egy szép tavaszi napon lefegyverezték Vladivosztokban az oroszokat. Az oroszok semmiféle ellenállást nem fejtettek ki. Legrosszabbul jártak a koreai emigránsok, akiket a japánok mind börtönbe vetettek. A japánok ezután megszállták a középületeket, a vasutat, postát, s az oromzatra mindenütt felhúzták a japán zászlót. De nem sokáig lengett a szélben a büszke zászló, a többi hatalmak ezt nem tűrhették, s délután az oroszok nagy örömére és mulatságára bevonták a japán zászlókat. Az agitáció a külföldiek ellen mind hevesebb lett, az érdekellentét a japán és amerikai között áthidalhatatlan volt, s a két veszekedőnek örülvén a harmadik, bevonultak a városba az eddig guerilla harcot folytató vörösök. Nagy ujjongással fogadta őket a nép, mint az orosz nemzeti gondolat képviselőit, midőn ünnepélyesen bevonultak a városba. Az expedíciós csapatoknak létjoguk megszűnt. Nem volt már fehér kormány, akiken segíteni lehetett volna, így az idegen csapatokat kormányaik hazarendelték. Híre jött, hogy az angolokat is hazaszállítják. Sokáig ígérgették az angolok, hogy bennünket is magukkal visznek. Kérvényt is intéztünk ez irányban az angol hadügyminisztériumhoz. Hogy odajutott-e kérvényünk, nem tudom. A válasz elutasító volt. Nem tehetnek eleget kérésünknek, mert nincs elég hajójuk; a németek a tenger alatti háborúban sok hajót megsemmisítettek. Aggódva lestük a következményeket. Közben a fogolytáborokban megjelentek az utódállamok képviselői, és felszólították a hadifoglyok közül azokat, akik a st.garmaini, vagy trianoni békeszerződések értelmében az utódállamok alattvalói lettek, jelentkezzenek, s hazaszállítják őket. Igaz ugyan, hogy előbb az illető állam uniformisába bújtattak minden jelentkezőt. Újabb kétségek? Mi a tennivaló? Az osztrák állam küldött felszólítást az osztrák németeknek, hogy bármilyen rosszul essék is, jelentkezzenek az utódállamok misszióinál, mert nincsen abban a helyzetben, hogy valamennyi osztrákról gondoskodjék, hanem csak azokról, akik a kis Ausztria polgárai maradnak. Tőlünk semmi. Igaz ugyan, hogy a kommunizmus utáni zavaros időben nem is gondolhattak ránk, de mégis fájt ez a nagy elhagyatottság. A székelyek felháborodva tiltakoztak az ellen, hogy ők oláh mundérban menjenek haza. 63