Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

S mi történt? Egymás után jöttek a hajók a csehekért, a szerbekért, a románokért, csak mi ültünk szinte kétségbeesve. Akkor híre jött, hogy amerikai véreink nagy összegeket gyűjtöttek, amelyen hajókat fogadnak a mi hazaszállításunkra. Csak sokan voltunk. És ekkor összeveszett a csonka hazai és az erdélyi magyar. Az előbbi az utóbbit kárhoztatta, mert nem jelentkezett a román miszsziónál, s ezzel csak az ő hazajutását nehezítette. Keserű szavak, súlyos szavak, s az erdélyi magyar ment jelentkezni a románhoz tövissel a szívében. Összepakoltak az angolok is. Szép napon hajóra szálltak. Good bye, és vége. Otthagytak a barakkban egy csomó élelmiszert és konzervet, és elmentek. Újra oroszok költöztek a barakkba, de egyelőre mi egészen függetlenül éltünk a barakk egyik felében. Újra munka után kellett látnom. Összeszövetkeztem az egyik ismerősömmel, hátunkon a létra, s mentünk egyik házból a másikba, kérdezve, hogy vane valami villanyszerelési munka. Javítottunk csengőt, vezettünk huzalt, de kevés munka akadt. Végül jelentkeztem a francia missziónál munkára. Ők is hazafelé készülődtek, de még ott maradtak pár hétig. Az autógarázsban kaptam munkát, autókat kellett mosni. De csak egy gondolat: haza, haza. Hazamentek már a birodalmi németek, hazamentek az osztrákok is, csak mi vártuk az amerikai magyaroktól beígért hajót. A franciák sokkal nobilis gondolkozásúak voltak, mint az angolok. Most is azt hiszem, ha a franciákkal meg tudnánk értetni, hogy az erős Magyarország egyáltalán nem áll ellentétben az ő törekvéseikkel, akkor a revízió gondolata is hamarább megvalósulhatna. A franciák nem mondták, hogy nincsen hajójuk, hanem a legközelebbi nagy cseh transzport alkalmával helyet biztosítottak a náluk dolgozó hadifoglyoknak. Ezek közül az egyik autószerelő, aki a Martánál dolgozott a háború előtt Budapesten, K. Ottó, nagyon jó munkát kapott Charbinban, s felajánlotta nekem a helyét a hajón. Én bámultam rá, elment a jó dolga. De ő biztosított engem, hogy elmegy pár hónapra Charbinba, összeszed egy csomó dollárt, s hazajut majd a saját költségén is. Majd a nyakába ugrottam örömömben, csak az volt hátra, hogyan intézzük el a dolgot a franciákkal. Abban állapodtunk meg, hogy nem szólunk semmit, s én az ő neve alatt jelentkezem. Félve, aggódva vártam a napot, hogy hajóra szállhassak, mert féltem, hogy meggondolja a dolgot. Végre befutott a várva várt hajó. Amerikai hajó, President Grant a neve, valamikor Kronprinzessin Cecilie-nek hívták, s a háború kitörésekor amerikai kikötőbe futott be. Természetesen hadizsákmány lett, s az amerikaiak katonai szállítóhajót csináltak belőle. Hajóóriás, több mint 30.000 tonna tartalommal. Nem is tudott kikötni, hanem megállt az öböl közepén, s csónakokon, dereglyéken közelítettük meg. Eljött a nagy nap. Fölszedtük hátizsákjainkat, én csak a legszükségesebbeket hoztam magammal, s lementünk a tengerpartra. A partnál egy de64