Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

Mi, akik hozzá voltunk szokva a nyelvtanulásnál a grammatizáláshoz, érdeklődtünk a nyelvtani szabályok iránt. A válasz rövid: „I am 't know any rules, you must feel it". Nincs szabály, érezni kell. A magyarokról igen furcsa fogalmai lehettek. Egy alkalommal meséli, hogy a Vöröskereszt Egyletnél dolgozik egy hadifogoly, akinek atyja egy magyar törzsfő, aki fellázadt a legfőbb törzsfő ellen. Bámulva hallgattam. Később olvastam egy badar hírt az egyik amerikai lapban, hogy Hegedűs kassai ezredes fellázadt Horthy admirális ellen, s csapataival Budapest ellen vonul. És ennek a Hegedűs ezredesnek a fia tényleg a Vöröskereszt Egyesületnél volt. Egy más alkalommal olvastam egy amerikai riporter leírását Budapestről. Egyik ámulatból a másikba esett. így kezdi a riportját: „Eddig csak azt tudtuk a magyarokról, hogy zömök emberek, nagy bajszuk van, és vasárnap szeretnek verekedni." Általában lehangoló az a nagy tudatlanság Magyarországgal és a magyarsággal szemben. A Y. M. C. A. bárban minden vasárnap methodista istentisztelet. Elmentem, hogy angol nyelvi tudásom gyakoroljam, hallgatni a prédikációt. Még ez is olyan business like, üzletszerű volt. Egy alkalommal a szónok az átlényegülést magyarázta. Felvette a bibliát: „Ez egy könyv, ez egy szép könyv, Chikagóban vettem, adtam érte 5 dollár és 20 centet, de ez a könyv csak könyv marad. Ellenben az Ige testté lőn." Majd eldőltem. A csehek itt is piszkoskodtak. Ki akartak tiltatni a házból, hogy mi hadifoglyok vagyunk, s nem vagyunk katonák. De az amerikaiak nem sokat hederítettek reájuk, lévén az ő szemükben a csehek is olyan nagy nullák, mint mi. Egy alkalommal angol-amerikai boxmatch volt a házban. Két hadihajó legénységéből voltak a boxolók. Egy nagy terem közepén a ring. Körülötte a nézőközönség. Angolok, amerikaiak a legtöbben, sok kínai és japán, meghívták a kínai és japán hadihajók legénységét is, s egyebek. Köztük én is. Még nem láttam valódi boxmérkőzést. Békében még elnéztem, midőn a Műegyetem szuterénjében jobb ügyhöz méltó buzgósággal püfölte egymást két technikus, de ez gyerekjáték volt ahhoz, ami itt folyt. Nemzeti fanatizmus, sportőrület, tömegszenvedély oly ordítozást, izgalmat, sípolást, dobolást váltott ki, hogy azt hittem, hogy őrültek házában vagyok. A terem egyik felében a sárgák szigete, hangtalanul, szemrebbenés nélkül, mintha csak fegyelem, drill volna. A japánok is, az amerikaiak is átvették egy-egy hadifogolytábor őrzését, ellátását. Igaz ugyan, hogy a mozgási szabadság megszűnt, de ezzel szemben az ellátás az oroszokéval szemben hasonlíthatatlanul jobb. Egy igen jellemző eset a japán katonai fegyelemre. A japánoktól átvett hadifogolytábor Pervaja Rjecskán volt, Vladivosztoktól 4-5 km-re. A hadifoglyok nagyobbára csak fegyveres japán katona kíséretében juthattak a városba. Az út majdnem egy óra. Útközben az egyik épületből kinéz egy japán tiszt, és kérdi a katonát, hova megy. A váróba kíséri a hadifoglyokat - volt a válasz. A tiszt jószívű ember volt, utasítja a katonát, hogy hagyja a foglyokat pihenni, hosszú az út, gyújtsanak rá egy cigarettára. Úgy is történt. A foglyok leültek, 61