Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

rágyújtottak, beszélgettek. Egy más alkalommal ugyanazon őr kísér más hadifoglyokat. Midőn a kérdéses helyre érnek: Állj! Nem tudják mire vélni a dolgot, tovább akarnak menni. A japán rájuk fogja a fegyvert: Állj! Megállnak, odavezeti a padhoz, leülteti őket, megkínálja cigarettával, utána elindulhatnak. Ami parancs, parancs. Az angol katonák, akik között volt kanadai, ausztráliai, ír, skót általában véve kedélyesebbek, nem annyira önhittek, mint az amerikaiak. Az orosz helyi szovjetek a nagy expedíciós csapatokra való tekintettel nyíltan nem működhettek, hanem visszavonultak a vasútvonal mellől a távolabbi vidékekre, s onnan nyugtalanították az idegen csapatokat. A külföldiek erőszakoskodása, gőgje, majdnem minden oroszt titkon a szovjet hívévé tett, mert a szovjet itt most a nacionalista gondolatot képviselte. A különböző helyi fehér kormányok rövid életűek voltak, bábok a háttérben álló hatalmasságok kezében. A vladivosztoki fehér kormány, Rozanov generális vezetése mellett, japán befolyás alatt állott. Az amerikaiak ezt nyugodtan nem nézhették, s felléptettek egy ellen fehér kormányt. A két orosz csoport állandóan küzdött, nem egyszer fegyverropogás, sőt géppuskatüzelés volt éjjel az utcán. Végül az amerikaiak és a japánok megegyeztek abban, hogy egymásnak engedik a két pártot, döntse el a fegyver, melyik erősebb. Kijelöltek egy terepet, a vasútállomás és a hajóállomás környékét, ahol a két párt volt harcát megvívandó. A kijelölt terepet az amerikai és japán csapatok körülvették, hogy az ütközet a városba át ne húzódjék. A mi barakkunk az ütközet rayonjába esett. Már reggel parancsot kaptunk az angoloktól, hogy a barakkot senki el ne hagyja, s az ajtókhoz fegyveres őröket állítottak. Délután kezdődött az ütközet, s egész éjfél utánig tartott. Egész formális harc fejlődött ki, amelyben géppuskák s egy orosz monitor kis ágyúi is részt vettek. A harc az oroszok részéről véresen komoly volt; másnap csoportokban feküdtek a holttestek az utcákon. Rozanov megsemmisítette az ellenpártot. Azt hiszem, a világtörténelemben ilyen eset még nem fordult elő, midőn mintegy páholyból néztek ütközetet. Tél volt már. A holttestek megfagytak, és napokig ott hevertek az utcán. A civil lakosság sétált föl és alá a véres események színhelyén, nézte a holtakat, megjegyzések történtek, néha tréfásak, hanem a halottak eltemetéséről nem akart gondoskodni senki. Négy nap múlva a japán csapatoknál lévő japán papság temettette el a halottakat, értve temetés alatt, hogy teherautókba összeszedték s kivitték egy közös sírgödörbe. És másnap egészen finoman tudtul adták a japánok az orosz lapokban, hogy ők eltemettették a halottakat, s olyan nyugati kultúrából, ahol még a halottak is napokig az utcán hevernek, ők nem kérnek. Természetesen ezek az események mindinkább a szovjet gondolat felé hajtották az oroszokat. Csoportszámra szöktek az erdőbe, s egész jelentős csapa62