Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

két harántléc, a papucs a lábukra a két ujj közé húzott szíjjal megerősítve, szinte csak csoszognak. A nők fekete haja magas kontyba feltűzve. A japán nők már szívesen ismerkednek idegenekkel. És féltékenyek néha. Egyik osztrák hadifogolynak volt egy japán nőismerőse. Az akárhányszor késő este fölkereste, csak azért, hogy megnézze, hogy nem hűtlen-e hozzá. Kicsit már sok is a szeretetből. Az amerikaiakat gyűlölik, és viszont. Maguk a japánok tudatosan követik céljaikat. Egyik angol nyelvű japán hetilapban olvastam, hogy a japánok is fölállították a maguk Monroe-elvét: „Kelet a színes népeké." Volt alkalmam többször érintkezni Ázsiának különböző fajú lakóival. Az a Wilson-féle elv, az önrendelkezés elve, már túlnőtt a Wilson által elgondolt kereteken, felébresztette a színes népfajokban a nemzeti öntudatot. És Japán, hatalmas győzelmeivel, nagy előretörésével ezen aspirációk serkentője lett. És a legérdekesebb, hogy a bolsevizmus a nyugati kapitalista államokkal való harcában, midőn meggyőződött, hogy a hírhedett és elkerülhetetlennek hitt világforradalom nem következik be, Keletre vetette magát, és Keleten kezdetben mindenütt a nacionalista gondolat hirdetője volt. Vladivosztok legcsendesebb lakói a hontalan koreaiak voltak. A parton volt pár kunyhójuk, halászgattak. A városban messzire föltűntek fehér ruháikkal és egyenes szélű kis kalapjaikkal, amely szinte a fejük fölött van, mert fejükön egy szitaszerű cső, és ezen a kalap. A nők állandóan hátukra kötve viszik kisgyermeküket, még munka közben is. A városban élt egy pár intelligens koreai emigráns. Lehet, hogy ezek még a háború előtt kerültek oda, midőn az orosz politika föl akarta őket használni, de akkor még nem lehetett róluk és működésükről hallani. Az amerikaiak voltak a legvígabbak. Ők is küldöttek expedíciós sereget, főleg azért, hogy nézzék, hogy mit csinálnak a japánok. Velük természetesen a Vöröskereszt Egylet és a Y. M. С A. (a Keresztény Ifjak Világszövetsége). Néztem az amerikai katonákat; fiatal, erőtől duzzadó arcok, tudatában vannak hazájuk és a dollár hatalmának. Ha megérkezik egy csoport valahol, ugranak ki a vasúti kocsiból, máris kezükben a labda, ha mást nem, egymásnak dobálják. Valahogy a fiatalságot, az erőt képviselik a túlkulturált, elfínomodott Európával szemben. A Vöröskereszt Egyesületről már említettem, hogy sokat áldozott, ruhát, élelmet osztott ki a civil lakosságnak, de ebben a jótékonyságban volt valami tüntetésszerű: „Nézzétek a mi jó szívünket." A Y. M. С A. az egyik üres raktárban egy bárt állított föl a katonák részére. Minden rendű katona beléphetett a bárba, ahol olcsó pénzért kapott ozsonnát, volt szórakozási alkalom is, minden este mozi, billiard, zongora, pianínó, könyvtárhelyiség, folyóiratok. Este angol nyelvű tanfolyamokat tartottak. Én itt töltöttem szabadidőm legtöbb részét. Jártam angol nyelvű tanfolyamra. Mr. Merriam volt az előadónk. Idősebb úr, hosszú, vékony, csontkeretű pápaszemmel; igazi „Uncle Sam". 60