Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

minden rendű katonája, még belgák is voltak. Mellettük a centrális hatalmak hadifogoly katonái, Kelet-Ázsia népei, koreaiak, malájok. Az oroszokon kívül legtöbben kínaiak voltak. Zárt tömegben, a kínai negyedben laktak. A kínaiak a japánokkal szemben magas növésűek, erősebbek, s rendkívül igénytelenek. A kínai kulinak életszükséglete hihetetlenül kevés. Elnéztem egyszer kínai rakodómunkásokat. Az egyik közülük az erős munka után délben elővett egy darab kenyeret, egy kis sót, és megevett egy kisebb medúzát. Ezek a medúzák kora ősszel nagy tömegekben jelentkeznek a part mentén. Ilyenkor vége a fürdőzésnek, mert különösen a színes medúzáknak csalánszerű nyúlványaik eléggé mérgező hatásúak, s akárhány fürdőző súlyosan megbetegedett a medúzával való találkozás után. A fehér medúzák kevésbé veszedelmesek. A vihar a medúzákat a partra dobja ki, s ott pusztulnak a parti köveken. Az én kínai kulim felvett egy ilyen kimúlt medúzát, s a legjobb étvággyal fogyasztotta. Engem majd a hideg rázott, amíg csak néztem is. Ruházatuk a földig érő nagykabát, feltűnő, hogy nem gombbal, hanem zsinorzattal kapcsolják, szűk, alul összecsavart nadrág, a jellegzetes kínai papucs, melynek talpa rövidebb, mint az orra, nagy kalap. Copf már eltünedezik. Nők jóval kevesebben vannak. Az orosz újságok közlése szerint Vladivosztokban volt vagy 30.000 kínai s mintegy 1000 nő. De nagyon is vigyáztak a kínai legények a nőkre, nem engedtek más nációt hozzájuk. De azt hiszem, azok nem is igen akartak. Előttem topog egy kínai asszony. Kínos nézni, milyen ügyetlenül lépked elnyomorított lábaival. Lába nem nagyobb, mint egy hatéves gyermek lába, de nemcsak a lábfej, hanem a lábszárak is egészen elcsenevészesedtek, hiszen nemigen járhatott az a szegény asszony. Szűk nadrág, rövidebb kabát, fénylő, fekete haj lesimítva, középütt választva. Nagy kereskedő érzékkel megáldott nép. Azt a sürgést-forgást, ami a piacon van, lármát, kiabálást nehéz elképzelni. Az egyik egy fonográfot szólaltat meg boltjában, harsog valami kínai nótát, másik egy rikácsoló papagájt tart üzletében, a harmadik maga ordít. És az a bűz és szenny. A mészárszéknél a vér kifolyik az utcára, ottmarad; egy szárnyas jószág elpusztul, belehull az árokba, ott marad; a hulladék a konyháról az utcára kerül, s még jó, hogy a nagy számban levő kóbor kutyák eltakarítják az ételmaradékot. Elnéztem egy kínai vendéglőt. Mi mindent megfőznek ott! Gyanús kinézésű növények, tengeri ugorka, saláta, így hívják legalább, rossz szagú húsok, nem valami étvágygerjesztőek. De csak nekünk. A kínaiak két kis pélcikával a legnagyobb ügyességgel fogyasztják azokat a gyanús ételeket. A piacon az embert majd lehúzzák. - Uram, vedd meg ezt, vedd meg azt! Egyszer egy pár kínai papucsot vettem, alkudtam egy negyed óráig, végre a pár papucsnak boldog tulajdonosa lettem. De bántott a kíváncsiság, nem fizettem-e túl a papucs árát. Elmentem egy másik papucskereskedőhöz, az legelőször is a felét kérte, amit kifizettem. Az utcán sohasem voltunk biztonság58