Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

szolgálatainkat. Mi csak azt kértük, engedjék meg, hogy a karácsonyi ünnepeket künn a városban tölthessük. Féltünk a hideg tábori barakkoktól. Megengedték. Közben csináltunk egy kis kölcsönt, volt pénz a háznál, de kevés. Elhatároztuk, hogy az egyszer hazai módon üljük meg a karácsonyt. Mákos tészta és halpaprikásra szavaztunk. Engem bíztak meg a szakácskodással, mert a nyúl- és vadkacsa-maradványokból jó paprikást csináltam. Az oroszok jól ismerik a paprikát, vörös borsnak hívják. A háznak a másik szárnyában lakott egy rokkant tüzér ezredes. Azelőtt szörnyűségesen nagy úr, de most a vörösök elől menekült, elég nehéz viszonyok között élt. Feleséges, de gyermekei nem voltak. Tőlük kértünk kölcsön edényeket. Az asszony kíváncsi volt, hogy mit főzök. Megkóstolta a mákos tésztát, nem nagyon ízlett neki. Az oroszok a főtt tésztát nem ismerik. Közben beszélgetünk, megkérdi tőlem, nem volnék-e hajlandó hozzá szakácsnak menni? Tudta már, hogy visszamegyünk a táborba. Nemigen tetszett a gondolat, tekintettel a sok mosogatásra. Karácsony elmúltával visszamentünk a táborba. A barakkban hideg volt, éjjel föl kellett kelni, sétálni, az élelmezés rossz, mégiscsak jobbnak tartottam visszamenni szakácsnak az ezredesékhez. Azok szívesen fogadtak. Két szobából, konyhából álló lakásuk volt. A nappali szobában volt egy összecsukható tábori ágy, ez volt az én fekvőhelyem. Főzni az orosz szokás szerint nemigen tudtam, de hamar belejöttem. Vacsora mindig hideg étel volt. Fölállítottam a szamovárt az asztalra. Engem mindig az asztalhoz hívtak. Ha vendégek voltak, bemutattak: „Nás student". A mi studentünk. Az öreg ezredes ritkán beszélt. Néha, ha jobb kedve volt, beszélt az oroszjapán háborúról, amikor kapitány volt. A vilgáháborúról nemigen beszélt, talán nem akart megsérteni. Azt hiszem, Rennenkampf hadtestében volt, s KeletPoroszországban, a Mazuri tavaknál sebesült meg olyan súlyosan. Mindkét lábára béna volt, csak mankón járt. Elég szép könyvtára volt. Télen korán bejött az este, sokat olvastam. Maeterlink, Ibsen, Björnson sok művét először orosz fordításban ismertem meg. Tolsztoj, Dosztojevszki és Lermontov voltak kedves orosz írói. Munkám nem sok volt. Reggel aprófát szerezni. A kincstári épületek gazdátlanok voltak. Egy ilyen fából készült kincstári épületet a tél folyamán szétvertem, és felfűtöttem. Az ezredesek igen jószívű emberek voltak. Nikolszk-Ussuriszkiben volt egy női tanítóképző intézet. Ennek növendékei közül sokan voltak, akik szintén Oroszországból menekültek, akiknek otthonukat teljesen földúlta a forradalom vihara. Ezek közül mindig meghívott az ezredesné 3-4 leányt ebédre. Énnekem igen tetszett a dolog, csak a mosogatást sokallottam; tréfásan meg is mondtam az ezredesnének. Erre ő szólt a leányoknak, hogy segítsenek nekem. Egész kellemes volt ezután a mosogatás. így múlt el az 1918—19-es tél. Jött a május, kezdett meleg lenni a konyhatűzhely mellett. Kis pénzt is kerestem. 47