Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

mester megjegyzi, hogy ő a csontvázat fogja fölállítani. Lefaragtuk a húst a csontokról, s elkezdtük a csontokat főzni. Már az izületek is egészen megpuhultak. Erre a mester szétszedte a csontokat, de mivel az anatómiával nem volt nagyon tisztában, úgy gondolta a kérdést megoldani, hogy a csigolyákat felfűzte egy cérnára, oldalt cérnával hozzákötötte a végtagokat, de midőn már a végtagok ujjaira került a sor, a cérnák száma annyira megsokasodott, hogy teljesen összekuszálódott. Közben fehéríteni akarta a csontokat. De nem tudom, milyen volt a tábori főzőedény, amit használt, belül ónozott-e, vagy rézoxidos, elég az hozzá, hogy a csontok gyönyörűen megfeketedtek. Itt a csontvázból sem lett semmi. Elhatároztuk, hogy egészen szégyenben ne maradjunk, a piacon saját pénzünkből vásárlunk valamit, hogy a próba meglegyen. Vettem egy vadkacsát. A tömőmester megnyúzta, én a húst eltettem a nyúléhoz; fagyasztva akár tavaszig elállott. Ez már jobban sikerült, tekintve, hogy a feje már nem hasonlíthatott más ismerős madáréhoz. Hanem egy hibája volt. Csőrének alsó karja mindig leesett, erre egy tűvel alulról hozzáerősítettük a felsőhöz. Közben szép talapzatot készítettünk, nádas imitációt, volt már egy próbamunka. A másik mester is akart valamit produkálni. Pénzünk már nem volt. Erre a másik kisegítő, Kovács Sándor földim, tekintve, hogy Baján jól értenek a madárfogáshoz, lószőrből hurkokat készített, és elindult varjút fogni. De a varjak voltak olyan ravaszak, hogy nem dugták lábukat a hurokba. Egyszer egy nagy farkaskutyát hozott kísérleti célokra. Ez ellen már tiltakoztunk. Elő állatot nem bántunk. Szerencsénk is volt. Bejött egy vad orosz, revolverrel a kezében, követelte a kutyáját. A foglyoknak ebből a szempontból rossz hírük volt, mert a fogolytáborok körletében kutya, macska eltűnt. A németek nagyon szerették a kutyát, az olaszok, tiroliak a macskát. Végre megoldódott a beszerzés kérdése is. A szomszédban ősszel elhullott pár csirke, ezt kidobták. Ezek megfagytak, és ott hevertek az udvaron. Ezekből vittem haza egyet. A második mester hozzáfogott a csontvázkészítéshez, de most már okulva a tapasztaltakon, nem főzte szét a csontokat, hanem csak rövid ideig, hogy a húst lekapargassa. Ennek az eljárásnak viszont az volt a hátránya, hogy a csont felső rétegét egészen felkarcolta; úgy nézett ki a szegény csirke csontváza, mintha szőrös lenne. Megvolt valahogy a második próbamunka is. Felerősítettük egy talapzatra. Új probléma. Milyen állásban vannak a tyúk combcsontjai? Egészen függőlegesen, vagy ferdén. Nem is gondolná az ember, milyen gyatra megfigyelő. Hosszas viták után elmentünk természetben tanulmányozni a tyúkokat. Végre megállapodtunk. Volt már két próbamunkánk. Egy kacsa, s egy szőrös tyúkcsontváz. Vártuk az orosz bizottságot. A földrajzi társaságot a szibériai kereskedelmi bank finanszírozta. Egyszer eljött a bizottság. Négy orosz, köztük a bank kiküldötte; megnézték a próbamunkákat. Az eredmény nem lehetett kétséges. Udvariasan bár, de megköszönték 46