Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

ejtett. Mi magunkat gondoltuk a legszerencsétlenebbeknek, s alattunk mélyen, nagyon mélyen láncok között a deportáltak. Talán ártatlanok is voltak közöt­tük? Fiatalok, talán nem is vétkeztek olyan nagyot? Sokáig, sokáig ezen kép hatása alatt állottunk. Jöttek a szibériai nagy állomások. Tomszk, Krasznojarszk, Irkutszk. Stro­goff Mihály útja jutott eszembe, midőn az állomások neveit olvastam. Irkutszkba este értünk. A városból már nem láttunk semmit. Sajnáltam, hogy a Bajkál-tóhoz éjjel érkezünk, mert szerettem volna nappal meglátni először. Hajnalban, midőn felébredtünk, már pár órája a Bajkál-tó mentén haladtunk. Csodásan szép kép tárult elénk. A vasútvonal közvetlen a tó partján vonult. Balról a tó, jobbra hatalmas fenyőkkel borított hegyek, amelyek néhol egészen a tóba vesztek, úgyhogy egyik alagút a másik után. Távol messzeségben, köd­ben veszett el a tó. A hideg nő, szeptember végén vagyunk. Örülünk, midőn majdnem húsz napi út után megérkeztünk Verchne Udinszk városába. Mind­járt a Szelenga folyón levő hajóállomásra tartottunk, ott már várt bennünket egy kis hajó, hogy elvigyen rendeltetési helyünkre, Troickoszavszk városába. A Szelenga Mongóliában ered, a Bajkál-tó egyik folyója. Meglehetősen se­kély, a hajó is elég alacsony járatú, inkább egy nagy komp. A fedélzet alatt egy 120 cm mély üreg a teheráruknak. Minket ebbe az üregbe küldöttek, se állni, se járni, csak ülni egymás mellett. Négykézláb másztunk egyik helyről a másikra. Másnap délután érkeztünk meg a végállomásra. Innen 23 versztnyire volt Troickoszavszk. Az állomásnál mongolok (burját törzs) álltak szekereikkel. Jól megnéztem a rokonságot. Puha bőrcsizma, szőre befelé fordítva, bőrnad­rág, bekecs, bőrsapka, alig látszott az emberből valami. Széles arc, kiálló arc­csontok, barnás arcszín, kissé ferde állású szemek. Nyugodtan állnak szekereik mellett. A szekerek, mivel a Gobi sivatag szélén vagyunk, s az út nagyon ho­mokos, nagyon különösek. Két kis átmérőjű széles fakerék, a tengelyre mere­ven ráerősítve, úgyhogy a tengely is forog. A tengelyre rátéve a kocsi, amely­nek alján a tengely részére csapágyak vannak, szintén fából. El lehet képzelni, hogy csikorog ez az instrumentum. Már kilométerre lehet hallani a szekér kö­zeledtét. Alacsony, de szívós mongol ló befogva. Fölrakjuk csomagjainkat, elindul a menet. Persze lassan, lépésben. Mi ha­mar elhagyjuk a kocsikat, megyünk előre. A vidék nem nagyon biztató. Imitt­amott egy fa, a mező teljesen kisülve, esőnek semmi nyoma, száraz bozótok, igazán azt hittük, valami lehetetlen fészekbe jutunk. Az éjszaka már nagyon hideg, didergünk, ha megállunk. Már éjfél felé járunk, midőn távolról világos­ságot látunk. Mi az? Közelebb jutunk, látjuk, hogy a kis városka, 5000 lakosú város, villanyfényben fogad. Az utcákon elég sűrűn villanylámpák. Közeledünk. Nagy kerepelés; nem tudjuk mire vélni a dolgot. Az éjjeliőrök, több nagykereskedőház tartott éjjeliőrt, hogy mutassák, hogy nem alszanak, időről-időre egy nagy kereplőt forgatnak. 35

Next

/
Thumbnails
Contents