Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

ejtett. Mi magunkat gondoltuk a legszerencsétlenebbeknek, s alattunk mélyen, nagyon mélyen láncok között a deportáltak. Talán ártatlanok is voltak közöttük? Fiatalok, talán nem is vétkeztek olyan nagyot? Sokáig, sokáig ezen kép hatása alatt állottunk. Jöttek a szibériai nagy állomások. Tomszk, Krasznojarszk, Irkutszk. Strogoff Mihály útja jutott eszembe, midőn az állomások neveit olvastam. Irkutszkba este értünk. A városból már nem láttunk semmit. Sajnáltam, hogy a Bajkál-tóhoz éjjel érkezünk, mert szerettem volna nappal meglátni először. Hajnalban, midőn felébredtünk, már pár órája a Bajkál-tó mentén haladtunk. Csodásan szép kép tárult elénk. A vasútvonal közvetlen a tó partján vonult. Balról a tó, jobbra hatalmas fenyőkkel borított hegyek, amelyek néhol egészen a tóba vesztek, úgyhogy egyik alagút a másik után. Távol messzeségben, ködben veszett el a tó. A hideg nő, szeptember végén vagyunk. Örülünk, midőn majdnem húsz napi út után megérkeztünk Verchne Udinszk városába. Mindjárt a Szelenga folyón levő hajóállomásra tartottunk, ott már várt bennünket egy kis hajó, hogy elvigyen rendeltetési helyünkre, Troickoszavszk városába. A Szelenga Mongóliában ered, a Bajkál-tó egyik folyója. Meglehetősen sekély, a hajó is elég alacsony járatú, inkább egy nagy komp. A fedélzet alatt egy 120 cm mély üreg a teheráruknak. Minket ebbe az üregbe küldöttek, se állni, se járni, csak ülni egymás mellett. Négykézláb másztunk egyik helyről a másikra. Másnap délután érkeztünk meg a végállomásra. Innen 23 versztnyire volt Troickoszavszk. Az állomásnál mongolok (burját törzs) álltak szekereikkel. Jól megnéztem a rokonságot. Puha bőrcsizma, szőre befelé fordítva, bőrnadrág, bekecs, bőrsapka, alig látszott az emberből valami. Széles arc, kiálló arccsontok, barnás arcszín, kissé ferde állású szemek. Nyugodtan állnak szekereik mellett. A szekerek, mivel a Gobi sivatag szélén vagyunk, s az út nagyon homokos, nagyon különösek. Két kis átmérőjű széles fakerék, a tengelyre mereven ráerősítve, úgyhogy a tengely is forog. A tengelyre rátéve a kocsi, amelynek alján a tengely részére csapágyak vannak, szintén fából. El lehet képzelni, hogy csikorog ez az instrumentum. Már kilométerre lehet hallani a szekér közeledtét. Alacsony, de szívós mongol ló befogva. Fölrakjuk csomagjainkat, elindul a menet. Persze lassan, lépésben. Mi hamar elhagyjuk a kocsikat, megyünk előre. A vidék nem nagyon biztató. Imittamott egy fa, a mező teljesen kisülve, esőnek semmi nyoma, száraz bozótok, igazán azt hittük, valami lehetetlen fészekbe jutunk. Az éjszaka már nagyon hideg, didergünk, ha megállunk. Már éjfél felé járunk, midőn távolról világosságot látunk. Mi az? Közelebb jutunk, látjuk, hogy a kis városka, 5000 lakosú város, villanyfényben fogad. Az utcákon elég sűrűn villanylámpák. Közeledünk. Nagy kerepelés; nem tudjuk mire vélni a dolgot. Az éjjeliőrök, több nagykereskedőház tartott éjjeliőrt, hogy mutassák, hogy nem alszanak, időről-időre egy nagy kereplőt forgatnak. 35