Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

A Peking-Irkutszk-Tomszk-Omszk-Nizsnij Novgorod út volt a legfontosabb karavánutak egyike, amelyen a szibériai vasútvonal megépítése előtt Kelet és Nyugat árui cserélődtek ki. Troickoszavszk ezen út mellett az oroszmongol határon igen fontos szerepet játszott. A városka igen jó benyomást tett ránk. Maga az, hogy messze, az Isten háta mögött ilyen szépen világított utcákat találtunk, meglepett bennünket. Volt itt reáliskola, felsőbb leányiskola, gőzfürdő, ami sok alföldi városban nincs meg. A tábor a városon túl, a mongol határ felé terült el. Nagy, tágas, kényelmes kőépületek, egész kaszárnyatelep. Fogságomnak aránylag a legnyugodtabb idejét, 1916-17 telét itt töltöttem. Úgyszólván el voltunk zárva a világtól. A Szelenga hamar befagyott, a hajóközlekedés megszűnt. A postám az otthonnal újra megindult, kaptam pénzt nemsokára hazulról. Aránylag olcsó volt még minden. A táborban új ismerősök, új arcok, új barátok. Dolgozni nem kellett mennünk, csak a konyhára vizet húzni, s fát hordani. Bejött a szibériai tél a maga zordonságában. -45 °R [56 °C] volt a legnagyobb hideg, amit ezen a télen láttam. Hó nemigen esett, csapadék kevés volt. A nagy hidegben a szél se fútt, szinte a természet is megdermedni látszott. A piacon minden csonttá fagyva. A hús kopog, mint a deszka, fűrészelik, a tojás csörög, mint a dió, zsákban hozzák, a tejet otthon formába öntik, megfagyasztják, és zsákban hozzák a piacra. A hal kemény és törik, mint egy bot, az erdőben a kis fenyők, ha baltával odaüt az ember, eltörnek, mintha üvegből lennének. A mi elnyűtt katonaköpenyünkkel nem bírtuk volna a hideget. Tientsinből kaptunk vattával bélelt kabátot, nadrágot, sapkát. Úgy néztünk ki, mint ormótlan csövek. A szemöldökünkről lógott a dér, olyanok voltunk, mint a Mikulások. A vízhúzás nagyon kínos volt a nagy hidegben. Egy felül nyitott hordót töltöttünk meg, s egy kocsin húztuk a konyhára. A kútból kihúzott víz szinte gőzölgött a nagy hidegben, olyan nagy volt a hőkülönbség. Fahordás közben majdnem megjártam. Mindegyik kezemben egy hasáb fa, arcomról lecsúszott a sál. Föl se tűnt. Egyszer megállít az orosz kísérő őr, letéteti a fát, s figyelmeztet, hogy dörzsöljem hóval az arcomat, mert megfagy. Egész fehér volt már az arcom. Hamarosan foglalkozáshoz jutottam. A postát kellett ellátnom. Az orosz posta kiadta az összes leveleket, csomagokat nekünk, s mi osztályoztuk a leveleket, és vittük a címzetteknek. Egyszóval levélhordó lettem. Fizetést nem kaptam. Hanem külön barakkban laktunk. Négyen voltunk egy szobában. Még egy hasznom volt. A posta délután érkezett; a tiszti táborba csak délelőtt mehettünk be. így a napilapokat és folyóiratokat magammal vittem, s nap nap után éjfélig, éjfél után egy, két óráig olvastunk. Jött a Times, Le Temps, 36