Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

5. A piactér. Háttérben az erődítmény agyagfalakkal. A leomlott falrészen jutottunk a városba. Chodzsent, 1916. Bennünket nem szívesen láttak, mert cipővel léptünk be, és az igazhitűek kívül hagyták a papucsot. Különösen egyik társam látogatta különös előszeretettel a teaházakat. Egy alkalommal csomagot kapott hazulról, jóféle disznóságot. Gondolva, hogy csinál egy jó napot, magához vett egy darab kolbászt, és elmegy teázni. Szépen papírt terít a teáscsésze mellé, rá kolbászt és nyugodtan kezd falatozni. Egyszer csak nagy sürgés-forgás, a teaház vendégei nagy izgatottsággal mutatnak rá, s a tulajdonost hívják. Az meg se szó, se beszéd, kilökdösi az útra. Nagy kíváncsian tekint vissza, hát mit is vétett. Még a helyét is fölmosták bizonyos imák között, amit disznóhússal megfertőzött, lévén a törökök előtt a disznó tisztátalan állat. A piac, amint említettem, a vár tövében terült el, s a leomlott falon könnyen lejuthattunk a piacra. Sokszor csak a falról néztük órák hosszat a tarka és mozgalmas képet. Jöttek távoli vidékekről karavánok, nagy gyapotbálákkal. Mindegyik tevének orrán karika, kötéllel az előtte haladó tevéhez erősítve. A karaván élén rendszerint egy kis szürke csacsi ballagott. Egészen megváltozott a csacsikról táplált véleményem, látva azt a fontos szerepet, amit Közép-Ázsia kereskedelmében játszanak. Jöttek a gondos családapák, szekéren 3-4 feleségükkel, a szerényebbek szamárháton, néha ketten is egy szamáron, elöl az ember, hátul a felesége. 26