Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920 (Bajai Dolgozatok 10. Baja, 1996)

szellemi vezetője volt a társaságnak, egy cseh bíró, azután tanítók, vasúti tisztviselők s még páran. A viszony a két társaság között sohasem volt meleg, sőt ellenkezőleg. Más-más törekvések. Ők kimondottan az entente győzelmét kívánták, mert ez az út vezetett nemzeti önállóságukhoz. Később valamennyienjelentkeztek legionistának. En nem tudtam teljesen elítélni őket. Hiszen ők is a saját ideáljaikat követték, s ha ez az út teljesen ellentett volt a mienkkel, az ellenfelekké tett minket, de törekvésüket meg tudtam érteni. Mintegy fél évig laktunk együtt, sohasem érintkeztünk egymással, nem is lehetett. A székely fiúk legtöbbje igen törte a németet, s aránylag én beszéltem legjobban németül, így én közvetítettem a két társaság között. Lassan megindult a hazai postaforgalom. Kaptunk rendszeresen levelet, pénzt hazulról, úgyhogy az élet elviselhetőbbé lett. Mert az orosz koszt már tűrhetetlen volt. Állandó kása, kásaleves kis főtt hússal, minden főzelék és zsír nélkül, néha szárított hal, levesnek főzve, amelynek már a szaga is undorító volt, a vegetatív élethez már kevés volt. Fellépett a legénység közt a skorbut, amelynek igen súlyos esetei napirenden voltak. Vettem magamnak egy petróleum-főzőlámpát, s mindennap főztem vacsorát. Később a többiek is beálltak társnak, s felváltva főztünk. így kikerültük a skorbutot. Megismerkedtünk a fogoly tisztekkel, volt közöttük egy földim, Weidinger mérnök. Egyik közülük angol nyelvű tanfolyamot nyitott. Később nagy hasznát vettem ennek a kis angol tudománynak, amit ott elsajátítottam. Chodzsent városa Turkesztánnak elég jelentős városa, 36.000 lakossal. Az erődítmény a város közepén volt. A falak alatt volt közvetlenül a piac. Sokkal nagyobb, mint a Katta-Kurgáni; a hasonló szakmák egymás mellett, úgyhogy egész utcák keletkeztek sátrakból, fabódékból, ahol a megszokott kép: a stoikus nyugalommal ülő vagy guggoló török kereskedő. A piac közepén egy hatalmas árucsarnok, fából az egész, benne az előkelőbb kereskedők. A piacon a borbély. A szabadban borotvál, de csak a fejet. Arcborotváláshoz nem is ért. A szártoknak ritkás a bajszuk, azt is nyírják, és szakálluk van. Nem is valami biztató leülni egy ilyen borbély kése alá. Háromujjnyi széles késével oly gyorsan hadonászik, hogy szinte elmegy az ember kedve a beretválkozástól. Egyik társam vállalkozott, hogy arcát is megberetváltatja. Merész vállalkozás volt. Utána arcán egyik vágás a másik mellett. Bevallotta, hogy már az elején legszívesebben otthagyta volna az egész üzletet, de félt, hogy kinevetik. A piactéren sok teaház, helyesebben sátor. A sátor falai szőnyegek, a padlón szőnyeg, alacsony asztalkák, mellette vánkosok, amelyre a vendégek ültek, az asztal alatt mélyedés, amelyben télen (az esős évszakban) forró hamuval telt pléhládákat helyeznek, tetejébe pár szőnyeget, s így melegedik a teaház vendége. 25