Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)
Hermann Róbert: Mészáros Lázár altábornagy fővezérsége (1849. július 1 - 1849. július 30.)
Perczel fenti kijelentéseit két dolog motiválta. Egyrészt az, hogy érzékelte Mészáros és Dembinski pozíciójának gyengeségét, és Kossuth magatartásából is arra következtetett, hogy a kormányzóelnök is hajlandó lesz támogatni az ő vezéri aspirációit. Másrészt viszont értesülhetett arról, hogy Szegeden a közvélemény egyre inkább Görgey fővezérsége mellett nyilatkozik, s saját jelölésével ezt is meg akarta előzni. Ugyanakkor gyors levonulása Szeged előterébe bebizonyította, hogy a július 21 — 22-én megvitatott haditervek közül mégiscsak Mészároséké volt a jobb; a Duna-Tisza közén ugyanis nem akadt védhető pozíció, s egy cs. kir. mellékoszlop bajai átkelése még bekerítéssel is fenyegethette Perczelt. A Tisza mögött állást foglalva viszont összeköttetésben maradhatott a többi magyar hadosztállyal és hadtesttel is; sőt lelassíthatta volna Haynau három oszlopának előretörését is. Perczel tehát fővezéri aspirációktól eltelve érkezett meg Szegedre július 29-én. Ezen a napon értesült arról, hogy július 28-án, az Arad vára főfelügyelőjévé kinevezett Damjanich tábornok letartóztatta a vár parancsnokát, Perczel Mór testvérét, Miklóst. Az önfegyelem bajnokának nehezen tekinthető Perczel ezen olyannyira felingerlődött, hogy az este 7-kor a kormányzónál tartott haditanácsra berontva, páratlanul ízléstelen jelenetet rendezett; Damjanichot főbelövéssel fenyegette, s aztán ezt az ígéretét még több tábornokra és miniszterre is kiterjesztette. Majd kijelentette, hogy „ő hadi tekintetben hadi felsőbbséget nem ismer el, senkinek fővezérségét nem fogadja el, és e részben parancsot sem fővezértől sem hadügyminisztertől nem fogad el”; így aztán a minisztertanács egyszerűen leváltotta őt a tiszai hadsereg éléről. Kossuth ezután Mészárost kezdte el kapacitálni, hogy megmarad-e lemondása mellett, vagy hajlandó folytatni a fővezérséget; mire Mészáros „lemondása melletti maradását határozottan kijelentvén, csupán azon felhívásnak engedett, miszerint a fővezénylet betöltéséig a szegedi tábor körüli fővezéri rendelkezéseket megteendi”. Mészáros tehát még egy napig megtartotta névleges tisztét. Másnap körbekocsizta a Szeged környékén hányatott sáncokat, s arra a következtetésre jutott, hogy azokat a rendelkezésre álló erővel egy ellenséges támadás ellen legfeljebb talán 24 óráig lehet védeni. Aznap hajnalban a minisztertanács úgy döntött, hogy a Szeged környékén egyesült csapatok parancsnokságát Dembinski altábomagyra bízza mindaddig, míg Görgey seregével az egyesülés meg nem történik. Az új fővezért Kossuth arra utasította, hogy amikor a kormányzó és a kormány mellette vannak, az ő aláírásukkal küldje meg a diszpozícióit Vettemek és Görgeynek; amikor pedig nincsenek mellette, akkor közvetlenül küldhet nekik menetutasításokat. A fővezérség kérdése tehát ideiglenesen megoldódott. Mészáros július 31-én reggel 6 órakor jelentette a hadügyminisztériumnak, hogy a fővezérséget Dembinski kezeibe átadta; ő maga azonban továbbra is a főhadiszálláson marad. Dembinski mellett immáron ő vitte a vezérkari főnöki teendőket egészen az 1849. augusztus 9-i temesvári csatáig, amikor Bem vette át a fővezérséget és Guyon tábornok a vezérkari főnökséget. Mészáros tehát részt vett a déli fősereg utolsó hadműveleteiben; ott volt a végzetes temesvári csatában, majd Lúgoson, Karánsebesen és Mehádián át Orsovára utazott; itt lépte át a határt augusztus 14-én, hogy soha ne láthassa már viszont hazáját.15 70
