Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)
Hermann Róbert: Mészáros Lázár altábornagy fővezérsége (1849. július 1 - 1849. július 30.)
Mészáros és Dembinski azonban a torai összecsapás ellenére sem adták fel teljesen előző tervüket. Perczel szándéka az volt, hogy Abony környékén maradva mind a tiszai átkelőt, mind a pesti cs. kir. erők mozgását figyelemmel tartja. Mészáros és Dembinski szándéka pedig az volt, hogy a hadsereg a szolnoki vasútvonal mentén igyekezzen tartani magát, majd pedig átkelve Szolnoknál a Tiszán, inkább a bal parton csatlakozzon a Szegedet védő erőkhöz. Az eltérő haditervekből veszekedés lett; Perczel már Nagykátán „retrospektív jóslással előre mondottnak állította” a túrái vereséget; a vita Abonyban folytatódott. Mészárosék szerencsétlenségére a hadügyminisztérium is olyan értelmű rendeletet küldött, hogy a hadsereg Szeged környékén igyekezzen egyesülni a többi magyar hadsereggel, s ezt lehetőleg a Tisza jobb partján lefelé menetelve eszközölje. Mészáros és Dembinski úgy vélték, hogy elegendő, ha a Tisza jobb partján csak egy kisebb különítménnyel figyeltetik a cs. kir. fősereg mozgását, s a hadsereget a sűrűbb településhálózatú Tiszántúlon vonják vissza. Perczelt is ilyen értelemben utasították. Perczel azonban kijelentette, „hogy neki a kormányzó, mivel a sereget ő gyűjtötte, ő fegyverezte fel, ő rendezte s ezt mind a maga zsebéből tette (?) — azért azt független rendelkezése alá adta; s ha eddig a fővezényletet megszenvedte, ezt inkább tiszteletből, mintsem kötelességérzetből tette; ő az egész sereggel Kőrösre induland”. Mészáros véleménye az volt, hogy a Duna-Tisza közi levonulást inkább az ellenség tanácsolhatta volna, mint a magyar hadügyminisztérium, mert ez csak a sereg kifáradását és a Tisza-balpart meg Közép-Magyarország gyors feladását eredményezheti; de miután saját beosztottja egyszerűen felmondta az engedelmességet, s leváltására nem érzett magában elegendő erőt, kénytelen volt beleegyezni e mozdulatba. A hadügyminisztériumnak ugyanakkor beszámolt arról, hogy ha valahogy mégis sikerülne Görgey seregével egyesülni, ez a lehető legnagyobb bajokat okozná a hadvezetésben, mert Görgey és Perczel egyaránt szeretnek önálló hadvezérként viselkedni, s szükség lenne egy olyan fővezérre, aki iránt minden beosztott parancsnok bizalommal van. Perczel kijelentése után a fővezéri duó ottlétének nem sok értelme volt. Mészáros és Dembinski tehát július 23-án Cibakházára mentek; innen utasították Knezic tábornokot, hogy ha Görgey elérné a Tiszát, tudassa vele, hogy Cibakházán 500 mázsa lőszer áll rendelkezésére; illetve hogy jelentéseit Szegedre küldje. Másnap Kunszentmártonra mentek. Mészáros innen tudatta Görgeyvel, hogy az említett lőszerszállítmány Cibakházán található; illetve utasította a tábornokot, hogy a tiszai átkelés után Szolnoknak vagy Tiszafürednek vegye irányát. Röviden beszámolt a hadi helyzetről is: „Perczel hadsereg Kecskemét körül létez, Lenkey-hadosztály Cibakháza körül 5000 e[mber], e hely meg Szolnok meg Tiszafüred egy zászlóaljjal megrakva”. Tudósítást kért Görgeytől, s utasította, hogy „futárját Törökszentmiklós — Szentesnek utasítsa, nehogy utazásom közbe visszafelé eltévesszen”. Július 26-án Mészárosék Szentesre, 27-én pedig Hódmezővásárhelyre utaztak. Mészáros kezéből eddigre már teljesen kicsúszott a fővezéri pálca; mind Kossuth, mind a hadügyminisztérium közvetlenül rendelkezett az alá rendelt alakulatokkal. Mészáros egyedül a Tisza bal partján visszavonuló Lenkey-hadosztállyal diszponálhatott. Ellentétben a hadügyminisztérium véleményével úgy vélte, hogy a Tisza-balparti visszavonulásnak minél lassabban kell történnie, már csak azért is, mert a Délvidékről felrendelt erők is csak július 30 — 31. körül érhetik el Szegedet. Közölte a hadügyminisztériummal, hogy Görgeyt Szolnok felé rendelte, de ha Szegedet túl erősen veszélyeztetnék az 68
