Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)

Ács Tibor: Mészáros Lázár és az Országos Honvédelmi Bizottmány (1848. október - 1849. április)

felállítási tervének kidolgozását.13 Másnap a komáromi vár védelmére intézkedik14, és felterjeszti azon tábornokok és törzstisztek névjegyzékét, akiket hazafias érzelmű­nek ismer és az OHB figyelmébe ajánl.15 Október 15-én Pulszky Sándor alezredes­nek, a felső-magyarországi csapatok parancsnokává történt kinevezése alkalmából, részletes utasítást küld az ellenséges betörés megakadályozására.16 Ugyanezen a napon érkezett két OHB átiratra adott válaszaiban érződik már, hogy kiéleződött a viszonya az OHB-val és leszögezi: „A hadügyministerium mind­járt alakitása után kötelességének és különös feladatának ismerte, minden katonai viszonyokban hazánk függetlenségét, amennyire lehetett fenntartani, s a törvények értelmében megfelelőleg eljárni.”17 Ez az elv vezeti most is hadügyminiszteri tevé­kenységét, és az OHB minden rendeletét végrehajtja, ami ezzel nem ellentétes.18 Október 16-án és 17-én fontos intézkedéseket és előterjesztéseket tesz Pest19 és Pozsony20 megerősítésére, valamint a feldunai hadsereg ellátására21, tábori lőve­­gek összeszerelésére22, a tartalékhadsereg felállítására és diszlokálására23. Ám 1848. október 17-én Mészáros az OHB-hoz intézett levelében, nagy kompromisszum­készsége ellenére, úgy ítéli meg a helyzetet, hogy személye és gondolkodásmódja gáttá vált az OHB számára. Kéri elmozdítását, és lemondása okaiként a jogtalan tiszti nyugdíjazásokat, végre nem hajtott rendeletéit, a hadsereg egységesítését, a tudta nélkül kiadott parancsokat, a HM és az ONőHt. tisztázatlan viszonyát hozta fel.24 Az OHB fontosnak tartotta, hogy Mészáros Lázár, a király által törvényesen kinevezett hadügyminiszter továbbra is hivatalában maradjon, mivel kohéziós hatást gyakorolt a hadseregre, különösen a hivatásos tisztekre. Kossuth személyesen bírta rá Mészárost a maradásra, és biztosította személyét és minisztériumát ért visszásságok megszüntetéséről. Ennek egyedüli útja a hadügy, a hadsereg egységesítése volt. A hadügyi unifikáció végrehajtásához mindenekelőtt fel kellett venni a magyar nemzeti színeket, új katonai esküt és tiszti nyilatkozatot kellett letenni a magyar alkotmányra, valamint ki kellett terjeszteni a magyar katonai igazgatást és ügyvitelt minden katonai szervezetre, intézményre és alakulatra. Első lépésként az országgyűlés és az OHB határozata alapján a nemzeti színek felvételére történt intézkedés.25 Mészáros október 14-én és 22-én elrendelte, hogy a minisztérium és az öt főhadparancsnokság összes szerve, intézménye és alakulata, valamint a tisztek és katonák a nemzeti színeket vegyék fel.26 13 OL. Országos Honvédelmi Bizottmány 1848— 1849.112 (a továbbiakban: OHB) 1848: 1062.; HM 1848: 8211/2311. 14 HM 1848: 8189/2289. 15 OHB 1848: 1268., 1760., HM 1848: 6409., 8156/2256. 16 HM 1848: 1044. 17 OHB 1848: 1222.; HM 1848: 6554. 18 OHB 1848: 1095.; HM 1848: 8247/2347. 19 OHB 1848: 1256., HM 1848: 8369/2389. 20 OHB 1848: 1142. 21 OHB 1848: 1223., HM 1848: 6574. 22 OHB 1848: 1272., HM 1848: 2025. 23 OHB 1848: 1247.; HM 1848: 8211/231. 24 OHB 1848: 1213. 25 OHB 1848: 293., 1023. 26 OHB 1848: 1760., I860.; HM 1848: 8156/2256; 8881/2861. 36

Next

/
Thumbnails
Contents