Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Buda bevételétől az ország felszabadulásáig
között, néha nyílt erőszakkal, máskor lopva. A tisztek zsarolták a lakosságot, vasra verték, tömlöcbe dobták, botoztatták, amíg oda nem adta csekélyke eldugott pénzét. Mindezt Johann Nikolaus Flämitzer császári hadbíró írta meg, akinek ítélkeznie kellett a súlyosabb esetek felett. Neki, a szem- és fültanúnak, igazán elhihetjük a mondottakat.307 A visszaélésekről 1686-ban Eszterházy Pál nádor magának a királynak tett panaszt levélben és felteszi a kérdést: „Csoda-e, ha a föld népe elfut s hihető-e, hogy Magyarországból e gazdálkodással más legyen, mint vadon termő, sivár puszta, melyen csak a fenevad kóborol?”308 A városok és megyék a panaszok áradatát zúdították felsőbb hatóságaikhoz — hasztalanul. Bács és Bodrog nem panaszkodik, egyszerűen azért, mert ilyen megye akkor még nem létezett.309 A tavasszal hadba vonuló seregnek — láttuk eddig is, — komoly nehézségekkel kellett megbirkóznia. A Duna-Tisza közének déli részét ellepték a végtelen tavak, roppant állóvizek, melyek nyáron kiszáradtak ugyan, de minden eső, vagy nagyobb áradás után megteltek. Bajától Zomborig óriási mocsár terült el. A forró évszakban a víz nagyrészt elpárolgott s buja fű nőtt a helyén. De száraz időben a szikkadt föld a puszta sivatag képét öltötte fel. A túlságos nedvesség és szárazság között változó állapot folytán hiányzott az egészséges ivóvíz s a fa. Ehhez járultak a mérges lázbetegséget szülő kipárolgások, melyek hatását fokozták a hőmérséklet átmenet nélküli hirtelen változásai.310 Jól szemlélteti a tájat egy török fiú leírása. Osman 1688-ban Temesvár körül került a császáriak fogságába. Ekkor 18 éves volt, nyílt eszű, értelmes gyerek, aki tudott a törökön kívül románul, szerbül és magyarul is. Fogsága történetét népiesen áradó bőbeszédűséggel mondja el vaskos kéziratában. A zsoldosok, közvetlenül elfogása után hazaengedték, hogy váltságdíját elhozhassa. Osman becsületesen vissza is tért Szegedre, de innen az osztrák csapatok már átkeltek a Dél-Dunántúlra. Erre ő, néhányad magával, akik szintén elengedett foglyok voltak s váltságdíjukat vitték, utánuk eredt. Szegedről Zombornak vették útjukat: „Keresztül a puszta és feldúlt Bácskán. Nappal gyilkos hőség uralkodott, de a végtelen síkságon sehol sem volt árnyék található. Innivalónk sem lett volna, ha a katonák táborozási helyükön nem ástak volna kutat, melyekben még volt víz, — némelyikben sok, némelyikben csak tetemes mélységben. Ilyenkor összekötöttük öveinket, leengedtük korsónkat, vízzel telve felhúztuk és ittunk. így vándoroltunk a pusztaságon. Aludni nem tudtunk, mert a kimondhatatlanul sok szúnyogot még nagy réztálcával sem lehetett volna elhajtani éjjel, nappal pedig a meleg és a legyek miatt nem hajthattuk álomra fejünket. Arról nem is beszélve, hogy a vadállatoktól s hajdúktól sem voltunk biztonságban.” 5 napi vándorlás után, valamikor augusztus legvégén, szeptember elején, érték el Zombort.311 Az áldatlan állapoton csak ezernyi szorgos munkáskéz segíthetett volna, de éppen ebben volt a legnagyobb hiány. Sajnos a megye területéről egyetlen XVII. századi defterrel sem rendelkezünk 88
