Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Vidékünk a török alatt
350 akcse juhadót fizettek. Általában az volt a szokás, hogy Szentgyörgy napkor 1 pénzt adtak juhonként a magyar földesúrnak. Ezt a törökök is átvették. Ennek alapján 350 birkája és báránya volt a falunak. A méhkas tizede 960 akcsét tett ki. Kasonként két akcsét szoktak számítani, tehát 480 kas állott a határban, ami igen tetemes szám. A veteményeskert növényei mind ismertek, hiszen mai háztartásunkban is megtalálható valamennyi. Talán egyedül a csicseri borsó nem egészen világos előttünk, bár gyerekkori kedves mondókánkból („Csicseri borsó, bab, lencse .. .”) még él bennünk neve, és utótagja nagyjából elárulja miféle növényről is van szó. A csicseri borsó száraz, sivár földben is megterem és igen korán szedhető. A falu keleti, dimbes-dombos, buckás homokján viríthatott hát kora tavasszal. Terméséből levest főztek és főzeléket készítettek, bár ennek íze nem mindegyikünk ízlésével találkozna. Nagy előnye volt viszont, hogy a zsizsik nem ment a szárított csicseri borsóba s így télen egy kis változatosságot jelentett az egyhangú étrendben. Az 51 akcse sertésadó rendkívül alacsonynak látszik. Maga a szám is furcsa, mert egy évesnél öregebb sertés után darabonként két akcsét szedtek, az egy évnél fiatalabb után semmit. A faluban tehát 25 V2 disznó lett volna, ami nyilvánvalóan képtelenség. Lehetséges lenne, hogy csak 1 akcsét szedtek a disznók után? Összeírásunkban a nősülési adó, hordóadó és bírságpénz egy tételben szerepel. A három adónemnek ez a sajátos összetartozása nyilván onnan ered, hogy ahol lakodalom volt, ott borvételnek is kellett lennie s mindez nem múlt el verekedés nélkül. Hordóadót csak akkor kellett fizetni, ha saját határukban nem termett bor s azt máshonnan hozták.208 íme tehát előttünk áll Baracska XVI. századi képe. Az asszonyok a faluszéli kertekben palántáznak, kapálnak, gyomlálnak és erre a nagyobbacska leánykákat is befogták. A kisebbek ott vigyáztak az árnyékban még kisebb testvérükre s alig várták már, hogy ricsajozó, hancúrozó, játszadozó pajtásaikhoz szabaduljanak. A férfiak szántottak, vetettek, arattak, nyomtattak. Legényfiuk besegített. A határban feltűnően sok méhkas állott, ezeket időnként felnézték, pörgették. A juhokat ugyan őrizni kellett, de a disznókat becsapták az ártéri erdőbe s onnan félig vadon, megszaporodva kerültek elő ősszel. Jöhetett az adószedő, azokat ugyan meg nem találta emberfia, megszámlálásukról meg szó sem lehetett. így hát bemondás alapján kerültek felvételre s fele-háromnegyede bizony letagadásra került. Egy kis furfangért, csalafintaságért biztos nem mentek a szomszédba a baracskaiak. Télen is volt munka. Az emberek az erdőbe jártak fáért. Ebből el is adtak, mert különben nem lenne érthető p 600 akcse adó. Talán a felesleges széna egy része is piacra került. A szerszámfát már kint az erdőben félretette a gondos gazda s most volt ideje bőven szánkót, kocsirudat, gereblyét, villanyelet, falitékát., dagasztóteknőt, kanalat, sótartót faragni és ki győzné még csak felsorolni is azt az ezernyi apró holmit, ami egy ház körül kell, vagy éppen mindig jó ha van. Az asszonyok meg, mindennapi teendőjük mel-70
