Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Baracska a középkorban
2. sír, férfi, 45—50 éves. Mélység: 132 cm, szélesség: 67 cm, hosszúság: 194 cm. A váz hossza a sírban lemérve: 167 cm, állapota jó. Irányítás: 50—18. Koponya jobbra billenve, kezek nyújtva. A koporsó rövid volt, ezért a gerincoszlop alsó csigolyái kiugrottak helyükből. Melléklet: Edénytöredékek a váz fölött a sírban több helyen. 3. sír, gyermek, csecsemő. Mélység: 86 cm, szélesség: 51 cm, hosszúság: 67 cm. Irányítás: 50—18. Igen gyenge, helyenként felszívódott váz. 4. sír, nő, 24—30 éves. Mélység: 115 cm, szélesség: 74 cm, hosszúság: 198 cm. A váz állapota jó. Irányítás: 50—18. Koponya jobbra elfekszik, jobb kar nyújtott. A bal karját, medencelapátját, bal lábcsontjait egy újabb beásás bolygatta. A második lOXl méteres kutatóárkot már a templomhoz közelebb, attól alig 10—15 méterre húztuk. Várakozásunkkal ellentétben csupán 3 sírt találtunk, soros elrendezésben. Középkori templomkörüli temetőinkre az a jellemző, hogy igen zsúfoltak, sokszor kis helyen, a templom közvetlen közelében van a temető zöme. Itt 4—5 rétegben fekszenek egymáson a sírok. A nagybaracskai temető tehát vagy nagy területen fekszik, vagy a népesség lehetett aránylag gyér, illetve a temetkezés csak rövid ideig tartott. A sírokból semmilyen leletanyag nem került elő, így csak nagy általánosságban keltezhetők a XIV—XVI. századra, azaz a középkorban élt baracskaiak maradványait rejtik magukban. A nagy területen, lazán fekvő temető az idők folyamán összezsugorodott és a templomhoz közelebb húzódott. Az ásatás során erre két bizonyítékot találtunk. Az első szelvényben, a templomtól mintegy 30—40 méterrel keletre, egy kemencének megmaradt nyomait találtuk, mely nagyon hasonlított a mai búboskemencékhez. Alul kerek, 120 cm átmérőjű. Az egészet a földbe mélyítették és elölről tüzeltek benne egy erre a célra ásott gödörből. A kemence feneke a mai felszíntől 123 cm mélyen volt. Amikor kiásták a kívánt formát, a fenekét ledöngölték, majd öklömnyi kövekkel kirakták. Az egészet azután vastagon lesározták. A kövek ugyancsak a Váripusztáról valók. Bizonyára az építkezésnél fel nem használt, lepattintott köveket használták fel. Beledolgozták azokat a kéziőrlőkő darabokat is, melyek a sok munkától elvékonyodtak, eltöredeztek. Mindez a szegény ember leleményességét, egyszerű, de célszerű gondolkodásmódját igazolja. A saralást azután többször megújították, különösen a kemence szájával szembeni részt kellett újra meg újra sározni, mert itt dugdosták be a tűzrevalót, itt kopott leginkább a kemencefenék. Az ásatás oldalmetszetében halványan látszottak a felfelé és ívesen befelé hajló kemencefal nyomai, melyek alul 2—4 centiméternyi vastagon vörösre égtek át. A kemence fenekén tenyérnyi foltokban megtaláltuk a beszakadt kupola átégett, vöröses darabjait. A füst a kemence száján távozott, külön elvezetőnyílás nem volt. A templom szomszédságában húzott másik kutatóárokban az egyik sírt egy fal vágta ketté. A fal tehát a temetkezés után került jelenlegi helyére. A falat három sor vályogtéglából rakták. Az 46
