Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)

II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Baracska a középkorban

alapárkokat kiásták, majd ledöngölték. Eztán kezdték meg a falak felhúzását. Az épületet, melynek csak egy igen kis részét tártuk fel, óriási tűz pusztította el. A leomló gerendák átégették a földet. A tetőszerkezet lezuhanó részei 10—15 cm vastag fekete, pemyés réteget alkottak. Helyenként jól látszott, hogy a tetőt vastag nád fedte. Az épület (talán az egész település) valamikor a középkor végén, vagy a törökkor elején pusztult el.

A terepbejárás még egy meglepetéssel szolgált. Az út és Döglött-Duna közötti lejtőn több helyen Árpád-kori edény töredékeket, és kétlyukú cserépbogrács peremeket, oldalakat találtunk. Az ilyen jellegű cserépanyag ugyan eléggé gyéren és aránylag kis területen (a templomhoz közel, 200—300 méter hosszan, 40—60 méter szélesen) jelentkezett, de ennyi is elegendő annak a megállapítására, hogy a középkori falunak Árpád-kori előzménye volt. A pontosabb keltezéshez leletanyagunk nem elegendő, néhány ház azonban a XIII. században — ha ugyan nem előbb — már feltétlenül állott ezen a helyen. A település legősibb magját ezek jelentették. A lakosság foglalkozására az agyagból égetett hálónehezékek utalnak.

A falut a XIV. század folyamán még egy oklevél említi. Láttuk, hogy Kese de Baraccha neve egy olyan oklevélben bukkant fel, mely Pauli falu határait volt hivatva rögzíteni. Most a falu neve újra egy Paulival kapcsolatos határjárás során kerül elénk. 1361-ben Lajos királynak jelenti az egyik káptalan (minden bizonynyal a hájszentlőrinci,79 de az oklevél éppen ezen a helyen sérült), hogy Bebek István országbíró felszólíló levelére a káptalan tagjai és a szomszédos birtokosok bejárták Pauli határait, annak mindenféle eszközeit felmérték és körülszemlélték, azután pedig a határát rögzítették. A leírás igen részletes és pontos, még az egyes gyümölcsfákat is számba vették. A minket érdeklő szöveg a következőképpen hangzik: „A föld másik részének határjelei úgy különböztetnek meg, hogy az első határjel lejjebb kezdődik a keleti részen és tart a helység oldalától bizonyos diófánál a délnek fekvő részen lévő földből hányt határjelig a Barakchahoz vezető nyilvános út mellett, azután a nyilvános utat követi egészen a pap vagyis egyház földjének két földhatárjeléig'--”80 A mai Szeremle táján feküdt Pauliról tehát nyilvános út vezetett Baracskára. Hogy ez csak földút lehetett, azt mondanunk sem kell.

A falu a következő néhány évben elnéptelenedett, mert 1410- ben ezeket olvassuk egyik oklevélben:

„Péter, a hájszentlőrinci egyház prépostja tudtul adja mindenkinek, hogy bátmonostori Töttös László Bodrog megyében, Báthmonostorhoz közel levő Baraczka nevű birtokát népekkel és jobbágyokkal újra telepítette. Ugyanannak a birtoknak a tizedét, a tized behajtását a mindenható Isten és Szent Lőrinc vértanú tiszteletére, nem kevésbé a maga lelke javára az alább említett Szent Lőrinc egyháznak adományozta úgy, hogy abban a szabadságban legyenek, aminőben László mesternek Tymak nevű birtokán lévők vannak.”81

Ami ebben a szokatlanul rövid oklevélben a legfontosabb számunkra, az a falu újjátelepítésének ténye. Hogy mi okozta a pusz-47