Gonda Béla: Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (Baja, 2008)

Baja az októberi forradalom és a szerb megszállás alatt (1918-1921)

A tisztviselői kölcsön elszámolása. A tisztviselői társadalmi kölcsönakció eleinte gyengén működött, úgy hogy két esetben is Budapesthez is kénytele­nek voltunk fordulni; sikerült is Budapestről összesen 372.880 koronát szerezni. Később azonban a helyzet rosszabbodása után teljes megértéssel, a sorsközösség teljes átérzésével, nagy áldozat­­készséggel támogatott bennünket Baja város közönsége. A társadalmi kölcsön végösszege 492.700 koronát tett ki. A tisztviselő ellenállás támogatására a Budapestről kapott összegekkel együtt összesen tehát 865.580 korona állott ren­delkezésre. Ebből a szabadkai és valjevói kiadások kitettek 203.875 K társhivataloknak kiadtunk 87.328 K az ellentálló tábor illetményei, előlegei és egyéb kiadásai kitettek 574,377 K összesen: 865.317 K-t. Az imént ismertetett számadás előterjesztésével Baja vá­ros közigazgatási alkalmazottai szerb megszállás alatti viselke­désének, meghurcoltatásának és kálváriajárásának ismertetését befejezvén, az összes megsegitettek nevében a nagylelkű támo­gatóknak ezúttal is hálás köszönetünket fejezem ki. Végül pedig szives elnézést kérek mindazoktól, akik bár megérdemelnék, hogy nevük e történelmi feljegyzésekben meg­­örökittessenek, azonban az én hiányos adataimban nem szere­pelvén, azokra már emlékezni nem tudok.“ Huber Károlyné emlékezete. Huber Károlynak, a tisztviselői ellentállás egyik leglelkesebb vezéré­nek előadásával kapcsolatban kötelességünk kegyelettel áldozni Istenben boldogult neje, sz. Gódár Gizella emlékének, aki élete teljességében, házas élete teljes boldogságában áldozta fel életét a hazáért. A tisztviselői ellenállás minden részesét, egzisztenciáját, testi épségét, életét is állandó veszedelem fenyegette, senki sem tudhata, vájjon nem részesül-e olyan testi bántalmazásban — a lelki tortúrákon kívül — mely életébe is kerülhet. Jogvédelem nem igen volt. A pénzes embereket meg­zsarolták, de a tisztviselőkre — megszállt területek végleges megszerzé­sére törekvő szerb politika helyi exponensei — testi lelki tortúrákkal igyekeztek hatni. Nagy bűn volt a megszállók szemében az ellenállás ; nagy bűn volt a pénz gyűjtése, elfogadása egyaránt. Tomovics Mirkó mindenáron kézre akarta keríteni úgy a segélyeket, kölcsönöket elfogadó tisztviselők, mint az adakozók névjegyzékét, ezért a sorozatos házkutatások során házkutatást tartott Huber Károly lakásán is és kereste a névjegyzéket s az elszámolásokra vonatkozó adatokat. Amikor nem tudott a jól elrejtett iratok birtokába jutni, Huber Ká­­rolynét fenyegette meg s követelte tőle az iratok előadását. A hős lelkű 151

Next

/
Thumbnails
Contents