Kovács Zita (szerk.): A Türr István Múzeum kincsei. A bajai múzeum 20. század képzőművészeti gyűjteménye (Baja, 2002)
Ferenc, Gáspár János stb.). A képzőművészeti nevelés leghatékonyabb fóruma az 1947-ben létesült Rudnay-féle Képzőművészeti Szabadakadémia, 1948-tól Szabadiskola lett. Rudnay Gyula festőművészt a bajai születésű B. Mikii Ferenc - Rudnay főiskolai tanársegéde - hívta le Bajára. A város vezetése támogatta a kezdeményezést, s a szabadakadémia megvalósításához átengedték az egykori Vojnich-kúria épületét. Ez a földszintes, viszonylag kisméretű klasszicista kúria 1830 körül épült, de jelenlegi formáját az 1840-es tűzvész után nyerte el. Ebben a kiemelkedő építészeti környezetben működött tehát hajdan a Rudnay-féle szabadakadémia, napjainkban pedig itt található a bajai Türr István Múzeum képzőművészeti kiállítóhelye, a Nagy István Képtár. A tanársegédek - akik lényegében az állandó művésztelepi tagokat is jelentették - B. Mikii Ferenc, Iványi Ödön, P. Bak János és Kun István voltak. Rudnay 1947 és 1952 között vezette az iskolát. Az alkotóközösség Rudnay Budapestre történő visszaköltözését követően képzőművészeti körré alakult át, melyet azóta, több mint fél évszázada, B. Mikii Ferenc festőművész vezet. A Rudnay-iskolából, illetve a Rudnay Gyula Képzőművészeti Körből indult többek között Bakay Erzsébet, Klossy Irén, Mözsi Szabó István, Novák Lajos, Pump Károly, Széchenyi Lenke, Szurcsik János, Udvardi Erzsébet és Weintrager Adolf alkotói pályája is. Baján a 20. század elejétől egy olyan sajátos karakterű képzőművészeti életről beszélhetünk, melynek egy polgárosult, vidéki viszonylatban erős gyűjtőréteg képezte a legigényesebb közönségét. A Baján lévő magángyűjteményekben már az 1930-40-es években úgyszólván minden jelentősebb 20. századi irányzat és csaknem valamennyi kiemelkedő művészegyéniség képviselve volt. A város földrajzi helyzetéből következően természetesen elsősorban az úgynevezett „alföldi mesterek", Tornyai János, Koszta József, Rudnay Gyula alkotásait találhatjuk meg. De meglepően gazdag anyag reprezentálja olyan jelentős mestereink életművét is, mint az élete utolsó éveit Baján töltő Nagy István, illetve Aba-Novák Vilmos, Rippl Rónai József, Egry József, Berény Róbert, Ferenczy Noémi, Derkovits Gyula, Barcsay Jenő, Kmetty János vagy Szőnyi István, akiket nem fűztek közvetlen szálak Bajához. Megállapítható, hogy a 20. század húszas, harmincas éveinek műgyűjtése során Baján a legtöbb esetben olyan gyűjtemények jöttek létre, melyeknek törzsanyagát vagy nagyobb részét egy-egy festő művei alkották. (Ez főleg Nagy István alkotásainak rendszeres gyűjtését jelentette.) Az igazi műgyűjtés - mely nem az értéktörvényhez, hanem a szépség törvényeihez igazodik - már a 19. században is lehetséges volt, napjainkban azonban szinte kizárólag az áruérték elvei alapján lehet hozzájutni az esztétikum szempontjait előtérbe állító műalkotásokhoz, s efféle költséges passziót nem sokan engedhetnek meg maguknak. A klasszikus típusú műgyűjtő felett ebben az értelemben eljárt az idő. A 20. század elején azonban létrejött (vagy inkább újjászületett) egy újfajta, közvetlen (mecénási) viszony művész és műgyűjtő között, amely legalább olyan érdekes, mint a műkincsvadászat egykori kalandjai, emberi tartalmát,
