Kovács Zita (szerk.): A Türr István Múzeum kincsei. A bajai múzeum 20. század képzőművészeti gyűjteménye (Baja, 2002)

értékét tekintve pedig mérhetetlenül felette áll annak. Kivételes esetben ez olyan intenzív kapcsolatot is eredményezhet, melyből maga a művész is erőt meríthet.

Művész és közönség viszonyának ilyen irányú változásával tehát a 20. század első évtizedében megszületett a műgyűjtő egy új típusa: a modern műgyűjtő mecénás. A gyűjtő, aki már nem csak a művészettörténetileg elismert mesterek alkotásaiból választ, aki már nem bízza rá magát a műtörténeti közfelfogásra, hanem önállóan kíván ítélni, állást foglalni és dönteni. A modern műgyűjtő nem egyszerűen azt veszi meg a „márkás" művek közül, amihez a szerencsés véletlen hozzájuttatja, hanem a rendkívül különböző művészeti irányok képviselőiből kiválasztja azokat a kortárs művészeket, akiktől vásárol. Ugyanúgy fejleszti műgyűjteményét, mint könyvtárát: a saját ízlése szerint. Ezen változások szerencsés kimenetelének volt köszönhető az 1920-30-as években olyan jelentős kortárs, „élő" művészeti gyűjtemények születése, mint Cseh-Szombathy Lászlóé, Fruchter Lajosé, Hidas Lászlóé, Oltványi Imréé, Radnai Béláé, Szilágyi Sándoré vagy Szöllősi Henriké.

A bajai kötődésű műgyűjtő, Oltványi (Artinger) Imre (1893-1963) tevékenységének köszönhető ugyanakkor számos bajai kortárs magángyűjtemény kialakulása, illetve később jelentős gyűjteménnyé fejlődése is. Sajnálatos módon azonban a legtöbb ilyen gyűjtemény az 1970-80-as évekre többnyire ajándékozás, hagyatékozás vagy eladás útján „eltűnt", szétdarabolódott. Az egyes gyűjtemények rekonstruálása komoly kutatómunkát igényel, s a legtöbb esetben valószínűleg nem vezet majd eredményre.

Oltványi Imre 1893-ban született Bácsalmáson. Apja kistisztviselő, községi írnok, majd Baján városi díjnok volt, aki fiát csak négy gimnáziumi osztály elvégzéséig tudta taníttatni. Ezt követően Oltványi a bajai Kollár-féle könyvnyomdában és könyvkereskedésben inaskodott, 1912-1914 között újságíró volt Baján. Közben a maga erejéből folytatta gimnáziumi tanulmányait: 1914-ben érettségi vizsgát tett. Az első világháborúban 1915-ig katonáskodott, ekkor hadifogságba került. Oroszországból 1918 nyarán érkezett haza. Beiratkozott a budapesti egyetemre, ahol jogot és bölcsészetet hallgatott: 1920-ban doktorált. 1920-21-ben az Országos Földműves Szövetség titkára volt, 1922-től 1944-ig a Magyar Jelzálog-Hitel Bank titkára, cégvezetője, végül igazgatója. Oltványi életét (aki 1930-ban egyik alapító tagja volt a Független Kisgazda Pártnak) 1945 után a nagypolitika befolyásolta: pártjának kiváló elméjeként 1945 januárjától a Magyar Nemzeti Bank elnöke, majd pénzügyminiszter; 1945-1947 között nemzetgyűlési képviselő; 1947 közepétől pedig másfél esztendeig berni nagykövet volt. 1949 decemberétől a Magyar Nemzeti Múzeum elnöke, 1950-52-ig a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Ötvenkilenc évesen, 1952-ben nyugdíjazták. A közéletből és a művészeti életből visszavonulva 1963. január 13-án hunyt el.

Oltványi életrajzi adatainak tényszerű felsorolásán túl érdemes kitérni az életrajz érdekesebb, fontosabb, látszólag távoli részleteire is. Lássuk most ezeket! Oltványi Imre 1923-ban megnősült: feleségül vette Rózsa Lilient, így Rózsa Miklósnak, a kiváló művészeti írónak,