P. Szojka Emese: Néprajzi csoportok Baja környékén. Vezető a Türr István Múzeum néprajzi állandó kiállításához (Baja, 1990)
egyre rövidebbé váltak, így öltözetük jellege szembetűnően különbözik a bácskai hosszú szoknyás népviselettől. Népszokásaikban néhány sajátos formát alakítottak ki. A leányok szertartásos, húsvét hétfőjéhez kapcsolódó hintáztatása, vagy Szeremlén a fiatalok pünkösd napi ladikázása a vidéken csak itt ismert, illetve maradt fenn emlékanyaga az utókorra. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a keresztelői ünnepségeknek. A gyermekáldás magas rangra emelése az egykézéssel, a népesség fogyatkozásával állt összefüggésben. Katolikus magyarok A török hódoltság után magyarokkal betelepített falvaknak két nagyobb tömörülési pontja alakult ki. Az egyik Jánoshalma központtal a térség északkeleti részén, a másik a Ferenc-tápcsatorna partján, Bajától délre. Az utóbbi terület népességének kultúrája sajátos, környezetétől elütő. Falvai: Bátmonostor, Nagybaracska, Dávod és Hercegszántó - sokacoktól különálló magyar - lakossága. E községek népe többnyire egymás között, a századfordulótól kezdve Szeremle katolikus családjaival házasodott. A népes Nagybaracska volt a központ földrajzi és kulturális értelemben egyaránt. A terület királyi kincstári birtok volt a jobbágyfelszabadításig, kivéve a magánföldesúri kézen lévő Bátmonostort. Gazdálkodásukat az állattartás jellemezte még a XIX. század közepén is. A Duna árterében fekvő Mohácsi-szigeten béreltek legelőt a ridegtartást jól tűrő lovaik és marháik számára. Kiterjedt szántóföldi művelést nem folytathattak, mivel határuk nagy része homokos volt. Ide szőlőt telepítettek. Egyedül a baracskaiaknak volt jelentősebb gabonatermesztésük, a szomszédos, jó földű György-pusztán béreltek szántót. A lakosság a jobbágyvilágban sem volt egységes. A múlt század elején a szegényebbek hajóvontatással és halászattal foglalkoztak. Később a summásmunkára elszerződő réteg vált jelentőssé. Nemcsak a környező jobb módú községek, Gara, Katymár, Bácsalmás és a Tolna megyei Sárköz tehetős paraszti gazdaságaiba jártak aratni, hanem távolabbra is, a szlavóniai uradalmakba és Bácska délebbi vidékeire, Szabadkára, Újvidékre. E falvak településszerkezetét is a kétbeltelkűség jellemezte. Bent a faluban csak a lakóépületek álltak. A falu szélén levő kertekben, szállásokon volt a gazdasági udvar, ahol a nyomtatást végezték, itt tartották a takarmányt és a gazdasági felszerelést, az igás- és fejősállatokat. A századfordulón vert falból vagy vályogtéglából készültek az épületek. A tetőt náddal fedték be, a két oromdeszka ember- vagy lófej alakban végződött.
